A GYANÚ • 1886 (38. kötet)

Full text search

A GYANÚ •
1886
(38. kötet)
Rossz nap volt az. Nem is tudom már, melyik volt. A képviselőház tanácstermében egy tiszteletreméltó aggastyánt ocsmány bűnnel gyanúsítottak. Ezt nevezik »interpellációnak« .
A folyosón dévaj nevetgélés mellett egy másik úrról folyt a triccs-traccs, elmés szóvirágokkal csipkelődve találgatták, hogy »miből él«. Ezt hívják »szellemes diskurzusnak«.
A büfében sikamlós szerelmi kalandokat meséltek, köztünk élő személyekről, a neveiket sem titkolva. Ennek van a legtalálóbb neve: reggeliztek. Igen, fölfaltak néhány tisztességes asszonyt.
Fojtó, utálatos atmoszféra ez ! Mintha az ördögök fűtenék ma ezeket a helyiségeket. Valóságos pokol!
Ej, de minek vagyok én a pokolban, mikor lehetnék a mennyben is?
A mennyben otthon, kis gyerekeim között.
Leakasztottam kabátomat a fogasról, és hazamentem még a szavazás előtt. A kis báránykáim elémbe szaladtak, fölkúsztak a térdemre, megcibálták a szakállamat, összevissza nyálaztak, a mellényem gombját leszakították, Jancsika pedig beleharapott a fülembe. Hát nem többet ér ez, mint interpellációkat hallgatni a Házban?
De nem jó az ördögöt falra festeni, mert az akárhol megjelenhet. A kisebbik fiam egyszer csak előáll egy interpellációval.
– Apácskám, mikor lesz már az a karácsony?
No, erre még csak könnyű a felelet:
– Vagy hússzor lefekszünk, felkelünk, akkor aztán éppen itt lesz.
– És mit hoz nekünk a Jézuska?
– Hja, ha én azt most tudhatnám (aminthogy igazán nem tudtam, amíg előbb jelentést nem tétetek magamnak a mamával).
– És mikor hozza a Jézuska, amit nekünk szánt?
– Karácsony estéjén. Köd előtte, köd utána, hirtelen betoppan.
– Nem lehetne az, hogy mi akkor ott legyünk a Lacikával?
– Nem bizony. De miért szeretnétek ott lenni? Hogy a Jézuskát lássátok?
– Nem, de hogy azt lássuk, mit hoz. Mert a Lacika azt állítja, apa és mama a maga számára dugja el a nyalánkságok felét. – Hogy a Jézuska mindenkor többet küld, mint amennyit magok ideadnak.
– Ejnye! – szisszentem föl meglepetve. – Hát már ti, apró babszemek, is vádaskodtok? – Ártatlan lelketek máris így elhajlik? A gyanú plántája mennyben és pokolban egyformán megfogant?
De már akkor inkább csak visszamegyek a képviselőházba.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit