Az Ezeregyéjszaka tündérmeséi közt lehet olvasni a királlyá varázsolt szegényemberről, aki este mint fáradt munkás feküdt le, s reggel mint hatalmas király ébredt fel. Ilyenforma a Katica története. Az elhagyatott nyomorban, nehéz betegségben levő árvaságból jólétre, boldogságra ébredt fel. Nem hiányzott a szerető anya sem, akit attól kezdve a jószívű Kiléry grófné képviselt, de sőt kedves testvérkére is lelt Sárika konteszben, a grófnő kedves leányában.
Katica csakhamar megszokta az új helyzetet. Társalkodója, játszótársa lett a Sárikának, aki csak kevéssel volt nála korosabb.
Így telt el pár esztendő boldog egyetértésben és általános örömben.
Ekkor aztán no, csak képzelje az ember! Katica megvált a nagy boldogságtól, amit a grófné környezetében élvezett. Odahagyta a palota fényes termeit. De nem messzire ment, csak a kastély remek szép virágos kertjének egyik elrejtett részébe, ahol a kertészi lak az üvegházzal együtt volt.
Károly kertésznek lett kis felesége. És ekkor ismét a virágok közt, az ő elválhatlan barátai közt élt, ápolva, gondozva őket. Csengő dalokban, vagy halk suttogással beszélgetett velük. Ott állt a kertészlak előtt gyönyörű állványon a felséges fehér rózsa is. Hatalmas bokorrá fejlődött, egyszer-egyszer száz virágot is hozott. És minő virágokat! Csodájára járt a főrangú világ.
Kiléry grófnő Sárika kontesszel gyakran megfordult a kertészlakban és sokszor el-elmondogatták: Áldott teremtések, mint összeillenek! Mennyire boldogok, valóban megérdemlik egymást!
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.