A SZÓRAKOZOTT SÓGOR

Full text search

A SZÓRAKOZOTT SÓGOR
Egyszer például jogász koromban a sógorom, akit értem küldtek, hogy hazavigyen – adósságom kifizetése után (ez a clausula minden hazavitelhez hozzá volt nőve), – útközben éjjel sürgős táviratot kapott valahonnan s azonnal útra kelt rendkívül fontos ügyben, hogy valahogy el ne késsék a gyorsvonatról: őrült sietséggel csomagolta össze holmiját s roppant szórakozott ember lévén, elfelejtette, hogy egyetlen garasom sincs, elutazott, rámhagyva a vendéglői szoba kifizetését.
Én persze, mint minden jogász, hazafelé pakktáska nélkül utaztam s nem számíthattam hitelre, midőn korán reggel fölébredve, zűrzavarosan emlékezni kezdtem, mi történt, s egyedül találtam magam egy ismeretlen falusi vendéglőben.
No, hát mármost mi az ördögöt csináljak? Szegény szórakozott sógorom persze azt hitte, hogy pénzem van, mert szavaira, midőn felköltött, bejelentvén más irányban szükségessé vált hirteleni elutazását, álmosan morogtam valamit, de pénzt nem kértem.
Mindegy, isten neki, majd csak kivágom magam valahogy. Megrántám a csengettyűt; bejön a kellner.
– Hozza be a ruhámat! – parancsolom.
– Miféle ruhát? – mondá ő.
– Hát az én ruhámat. De nehéz felfogása van, barátom.
– Nem vittem ám én ki egy szálat sem.
– Micsoda? – kiáltám rémülten. – Hát hova lett?
Nézem köröskörül, székeken, fogason, az almáriomban, az ágy alatt, nem volt sehol, sehol.
Most már az én felfogásom lett nehéz.
Végre is a kellner találta el az igazat, hogy alkalmasint szórakozott sógorom csomagolta be hirtelen a cipőimmel együtt a saját ruhái közé.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit