444. MK – AZ EGYETEM BÖLCSÉSZKARI DÉKÁNJÁNAK, BÉKEFFY REMIGNEK [Budapest, 1910. április 20. körül]

Full text search

444.
MK AZ EGYETEM BÖLCSÉSZKARI DÉKÁNJÁNAK, BÉKEFFY REMIGNEK
[Budapest, 1910. április 20. körül]
Igen tisztelt Dékán úr!
Szíves értesítését, hogy engem a budapesti egyetem írói ünnepem alkalmából tiszteletbeli bölcsészeti doktornak óhajt felavatni, amit őfelsége is már jóváhagyni kegyeskedett, nagy örömmel és hálával vettem.
Oly tisztesség számomra, milyenről nem is álmodtam volna, s amint forgatom fantáziámban ide-oda a komoly doktori kalapot, szinte nem is tudom, hogyan tűzzem melléje azt az egyszerű mezei virágot, mely az én pályámat és sikereimet szimbolizálja.
Azt mondhatnám, amit a veszprémi püspök a Lánchíd megszavazásánál, hogy »minek az erre a rövid időre!« (Maga a püspök öreg úr volt.) Mondhatnám, de nem lenne igazam, mert ez a kitüntetés és nagyrésze azoknak, amelyek értek, olyanok, mint a szép őszi meleg esők. Nem annak az évnek szólnak és nem annak a termésnek, amely már be van takarítva, hanem a jövő termés számára kövérítik meg a talajt. Csalogató példák ezek az utánam következő írónak, jelzik, hogy a magyar szeme rajta pihen azokon, akik dolgoznak érte, és ha behunyja is néha (hiszen aludni is kell), egyszer egy barázdán mégiscsak meglátja. Még buzdítóbb példa, hogy a tudomány is, mint a tisztelt Dékán Úr levele értesít, le-lehajlik magaslatáról, hogy kezet szorítson azokkal, akik leggyöngédebb testvérüket, a szépirodalmat és a költészetet ápolják. Egyébiránt fogadja az igen tisztelt Dékán Úr stb.
Mikszáth Kálmán

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit