TUDOMÁNYOS MUNKÁSSÁG

Full text search

TUDOMÁNYOS MUNKÁSSÁG
Hevesy György az igen könnyen és gyorsan író tudósok közé tartozott. A kísérleti munkában is a gyors, döntő eredményekre, nem a precíz kidolgozásra törekedett, ez utóbbiakat az asszisztenseire hagyta. Néhány alapvető mérés, mely vagy megerősíti, vagy cáfolja, amit elképzelt, és jöhet az írás. Hosszú élete során körülbelül 450 közleményt készített, köztük olyan könyveket, mint a Panethtal közösen írt „Lehrbuch der Radioaktivität” (1922), a „Das Elemem Hafnium” (1927), a „Radioactive Indicators” (1948) és az „Adventures in Isotopic Tracer Research” (1962). Ebben a rövid életrajzban reménytelen lenne akár csak futólag is ismertetni a hosszú publikációs lista írásait. Ehelyett a Nobel-díj szempontjából fontos eredmények viszonylag részletes történetét tekintem csak át, nevezetesen a hafnium és a radioaktív nyomjelzés felfedezését, illetve ennek biológiai alkalmazásait; Hevesy korának tudós közössége nyilvánvalóan ezeket méltányolta leginkább. A számtalan technikailag is bonyolult téma közül ehelyütt kényszerűségből, szégyenszemre kimaradnak az 1920-as években indult alkáliföld-kutatások, sőt még a rendkívül izgalmas geokémiai munkák és a szintén alapvető jelentőségű neutronaktivációs analízis is, amelyek egy kicsit bőségesebb terjedelemben szükségképpen helyet követeltek volna maguknak.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit