A „SZENDVICS”-GYORSÉGETÉSŰ ALAGÚTKEMENCE
A „SZENDVICS”-GYORSÉGETÉSŰ ALAGÚTKEMENCE
A kerámiai égetés tanulmányozásának eredményeként Korach 1948-ban G. G. Drago munkatársával egy új kemencetípust szerkesztett és szabadalmaztatott. Ennek a kemencének a koncepciója az alagútkemencék rossz hőmérsékleteloszlásának hidrodinamikai eredetéből származott. Rájöttek, hogy jobb hőmérsékleteloszlást érnek el, ha a rakomány magasságát csökkentik és a rakomány alatt második sugárzó forrást alakítanak ki, amely a nehezebb alsó gázrétegek alacsonyabb hőmérsékletének kompenzálását célozta. „Ez a két égető réteg között való, derékszögű keresztmetszetben és alacsony rakományban való égetés az, amit szendvicségetésnek neveztem el” – indokolta Korach a gyorségetést új alapokra helyező eljárása megnevezését.
A feltalálók Nápolyban, a Capodimontén működő Freda részvénytársaság fajanszgyárban két párhuzamos alagútkemencét állítottak fel, az első hagyományos kemence volt, 65 cm-es rakománymagassággal, a másik szendvicskemence csupán 30 cm-es rakománymagassággal. A különbség szembeötlő volt; a szendvicskemence 90 százalékos fajlagos hőfogyasztást ért el és a hagyományos alagútkemence 32 órás égetésidejével szemben mindössze háromórás égetést (vagyis 90 százalékkal kevesebbet) igényelt. Hasonló eredményt értek el a Parruccini cég részére Civita-Castellanóban (Róma) épült szendvicsrendszerű alagútkemencében is.
Természetesen a szendvicskemencéket elektromos fűtésre tervezték, és az első kemence, melyet Korach és Drago szabadalmaztatott „léptető” továbbító berendezéssel működött, később megvalósították a görgőtovábbítást a szendvicskemencékben is. 1950-ben a Norton cég szabadalmaztatott egy szendvicskemence típust csiszolókorongok készítésére. És ettől kezdve elterjed a szendvicségetés: téglaégető szendvicskemencéket épít az NSZK-ban az Ooms Ittmer cég (KölnFraunsfeld), továbbá Amerikában a General Shale Products cég (Johnson City, Tennessee). A Szovjetunióban különösen csiszolókorongok égetésére működtek 1959 óta szendvicskemencék.
Korach a gyakorlati munka mellett elvi vizsgálódásokat is folytatott. 1950-ben a Vicenzában rendezett kerámiai konferencián előadást tartott a lángégetésről, 1951-ben pedig a kemencék hőhatáselvéről indult vita során a hőveszteség kiszámításáról értekezett a Milanóban megjelenő L’Industria della Ceramica e Silicati című folyóiratban (31.). Magyarországon 1953. november 14-én az építésügyi kutatók első konferenciáján fejtette ki részletesen új eljárása elméletét. A témát Az alagútkemence és a szendvics gyorségetés címmel az Építőanyag c. folyóiratban publikálta. Kifejtette, hogy olaszországi kutatásaiban az elektromos alagútkemence építése során maga a tapasztalat irányította figyelmét az orosz Grum Gzsimajlo munkásságára, aki a lángkemencék légáramlási elveit és az ezzel összefüggő belső kemencekialakítást már 1905-től tanulmányozta, és munkáit a Szovjetunió Tudományos Akadémiája 1949-ben újból kiadta. Az alagútkemence és a szendvicsgyorségetés elméletének számításait az 1955 és 1963 közötti években számos hazai és külföldi idegen nyelvű (francia, német, olasz) közleményében publikálta. A témát legalaposabban az Acta Technicában megjelent sorozatában fejtette ki (37.).
A hőtechnika tanulmányozása során nyert tapasztalatait szabadalmak útján is igyekezett hasznosítani. Munkatársával, Bréda Gyulával együtt jelentettek be szabadalmat szabályozható szendvicsrendszerű gyorségető alagútkemencére, amelyben a kemence keresztmetszete a kemence függő boltozatainak magassági irányban való állításával változtatható. Az Országos Találmányi Hivatal a találmányt 1959-ben szabadalmi védelemben részesítette (36.). Ennek továbbfejlesztésére nyújtotta be későbbi munkatársaival az Alagútkemence változtatható szelvényű égetőcsatornával című találmányát, amelyet 1971-ben elfogadtak (65.).
Korach professzornak még egy eljárását kell megemlítenünk, melynek lényege, hogy különböző összetételű, megfelelő zsugorodási középhőfokot igénylő masszarétegből alakított testet vetünk alá hőkezelésnek. Az új módszer 1960-ban szabadalmi védelmet kapott.
