Artner család.

Full text search

Artner család.
Németországból szakadt Magyarországba, és Sopronban telepedett meg, hol polgármesteri, tanácsosi és egyéb városi hivatalt viseltek. Voltak belőle kir. udvarnokok is. Németországban Szebald ága már régebben lovagi rangra emeltetett. Magyar nemességet 1600-ban kaptak* czimerrel, mint itt látható: a paizs jobbról balra rézsutosan lefelé menő ezüst szalaggal, melyen három piros rózsa van, oszlik kétfelé; az alsó osztály kék arany koczkákat mutat; a felső kék osztályban arany koronás kettes farku oroszlán rohan. A paizs fölötti korona jobbról kék arany, balról ezüst vörös szinü elefánt ormány között koronás oroszlán emelkedik jobb lábában kardot, balban csucsra végződő arany vértet tartva. A foszladék innen aranykék, onnan ezüst vörös szin.
Lehoczky, Stemm. 16.
A család több tanult embert nevelt. Gillyén (Guillelmus) sopronifi Magyarországról és törvényeiről irt latin értekezése 1624. Tübingben nyomatott. 1714-ben Leopold élt Sopronban. – E században Mária Terézia voná magára a német irodalomban a figyelmet. Született 1772-ben*. Atyja tábornok volt. Theone név alatt adta ki verseit, szinjátékát; kinyomt. Jenában, Tübingben Lipcsében és Kassán 1806–1824-ig. Legutóbbi müve: Levelek Horvátországról és Olaszország egy részéről Pesten 1830. adattak ki. Meghalt Zágrábban 1830-ban.
Horányi szerint Sopronban született. Az ujabb ism. tára I. 190. szerint Schnirau faluban. Horányi egészen más német – több alkalmi verseket tulajdonít neki.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit