Bende család. (Máskép Hodosi).

Full text search

Bende család. (Máskép Hodosi).
A Pozsony megyei csallóközi Hodos helységből eredt, és innen neveztetett máskép Hodosinak. A család elszármazott Hont, Nógrád, Bars, sőt Veszprém megyébe is.
Hont megyében már a XVII. század elején leljük Bende Miklóst, ki 1604-ben Baloghy Sebestyénnel határjárási tanuvallományt tétetett Palást, Hrussó helységnek Kelenye, Nyék, Csall, Csabrág és Födémessel szomszédos határ-részeiről*.
Com. S. Benedicti Fasc. VI. Nro. 6.
Bende János Nógrád vármegyének 1699-től 1708-ig szolgabirája, 1709-ben pedig másod-alispánja volt*. Az 1684-ki nemesi fölkelésben személyesen vett részt. Meghalt 1710-dik év táján*.
Prothoc. C. Neogr.
Mert az 1711-ki nemesi összeirásban már halottnak iratik.
A család Nógrádban Kürtösön most is birtokos. Ott székel Bende Mihály, kinek nejétől Kardos Zsuzsannától többi közt gyermekei: István ügyvéd B.-Gyarmaton, Sándor stb.
Emlitett Mihálynak atyja és nagyatyja is György volt.
Bars megyében Bende Péter.
Czimere a családnak kék mezőben felnyergelt száguldó ló, fölötte csillag. A vért fölötti sisak koronáján egy kar könyököl, mely három buzakalászt tart.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit