Babits Mihály: Szőllőhegy télen
a hegy husát most látni meztelen
mint ájult hölgy, mutatja fesztelen
telt formáját, a gömbölyüt, csinost,
emlőt száradva, dombot nesztelen
hol az áttetsző gyöngygerezd terem,
melyből szürik a mézizű pirost.
arannyal árnyal a ferde sugár
a puszta hanton egy lélek se jár.
mikor jön már a tavasz és a nyár?
a fosztott tőke álmadozva vár.