Szabó Dezső: Jean-Arthur Rimbaud
Szabó Dezső: Jean-Arthur Rimbaud
Bár volna szó, melybe bele lehetne tömöríteni egy egész életet. Bár lehetne oly művészetté tenni a nyelvet, hogy egy intuitív megvillanásban megmutatná az egyént speciális élete egész komplexumával. Hogy megértésünk egy lélegzéssel beszívhatna egy külön ember-világot. Hogy ne szorulnánk az analízisre. Mert az analízis nem élet s a folyton folyó én élő sokfélesége helyett preparátumot ad.
Rimbaud alakja bizarr a lehetetlenségig. Tettei, mintha momentán akaratok kisülései volnának. Dosztojevszkij megszállottjai közt is a legbizarrabb volna. Úgy látszik, mintha a morál csak mint negatív, dacra késztető elem jönne nála számításba.
Ezért nézték sokan botránynak az irodalomban is. Azok, kiknek erkölcsi értéke a megbotránkozásban gömbölyödik láthatóvá, hajmeresztő papijesztővé démonították. A megértők, de didaktikusok szentté próbálták meszelni. Sokan – a romantikusok – bizarrságáért bálványozták s egy földreszakadt gyermek-Titánt láttak benne.
