Füst Milán: Elégia
Füst Milán: Elégia
Szemrehányó szemed nem látom többé, közömbös vagy, lefeküdtél a sírba,
S hogy véred, én még itt csapongok: nem bánod! Nézed is paráznaságomat,
S hogy űzöm asszonyok között a gyönyörű szerencsét!
S hogy véred, én még itt csapongok: nem bánod! Nézed is paráznaságomat,
S hogy űzöm asszonyok között a gyönyörű szerencsét!
Tudom én: ki lefeküdt már, hallgatag az, elhagyja mulatozását!
Egy merev gondolaton s több komolyabb dolgokon foglalkozva tűnődik!
S szájára teszi ujját: bánjon el ővéle az enyészet!
Egy merev gondolaton s több komolyabb dolgokon foglalkozva tűnődik!
S szájára teszi ujját: bánjon el ővéle az enyészet!
Tetszik nékem ez! De lásd: hátrálok mégis tajtékozó szájjal:
Küzködve irtózom, hátrálva vívók, vívódva menekülök!
Holott nincs oly barlang e világon, ahol bebúvódva pihennék!
Küzködve irtózom, hátrálva vívók, vívódva menekülök!
Holott nincs oly barlang e világon, ahol bebúvódva pihennék!
Most itt éjszaka van, dereng a lombok alatt, istenem, sötétek az idők!
Kicsit aludtam éppen, szunnyadt a lélek s elmúllott az idő felette!
De jaj, borzasztó a sötét, nehéz az éj s gyötrelmes a látás, amelyre riadt:
Kicsit aludtam éppen, szunnyadt a lélek s elmúllott az idő felette!
De jaj, borzasztó a sötét, nehéz az éj s gyötrelmes a látás, amelyre riadt:
Sötét időknek árja zuhogjon! Szív megbékéljen! Lélek elaludjon!
Ó rejtelmes éji időszak! S te bánatos alvó is ki messzi rejtezel!
S te kövér zsombék is mély völgybe futó!
S két haragos patak is hegyekről rohanó!
S te nagy magánosság is, a szívig ható!
Ó rejtelmes éji időszak! S te bánatos alvó is ki messzi rejtezel!
S te kövér zsombék is mély völgybe futó!
S két haragos patak is hegyekről rohanó!
S te nagy magánosság is, a szívig ható!
