Ady Endre: A bozót leánya
Ady Endre: A bozót leánya
Egy lyány bujt ki a Bozótból
Fázós, őszi délelőttön,
Bekacagott az arcomba
S meleg mosolyt, s őszi rózsát dobott reám.
Fázós, őszi délelőttön,
Bekacagott az arcomba
S meleg mosolyt, s őszi rózsát dobott reám.
Nem különb a többieknél,
De hozták a lelkem sodra,
De hozták a váratlanság
S friss vállait megrángató idegei.
De hozták a lelkem sodra,
De hozták a váratlanság
S friss vállait megrángató idegei.
Mikor eltűnt, lecsüggedtem,
Hogy ujra jött, fölaléltam,
Szégyeneltem, ha hiányzik
És dühöngtem, mikor újra megérkezett.
Hogy ujra jött, fölaléltam,
Szégyeneltem, ha hiányzik
És dühöngtem, mikor újra megérkezett.
S úgy mondtam el doktoromnak.
Mint éjenti köhögésem,
Mint szívem halál-zörgését,
Mint valami, közönséges kór-tünetet.
Mint éjenti köhögésem,
Mint szívem halál-zörgését,
Mint valami, közönséges kór-tünetet.
Úgy mondtam el: Bozótból jött,
Honnan jött már néhány asszony
S hogy nekem már nem is illik
Nőt, fájlalni, nőt kívánni, nem is szabad.
Honnan jött már néhány asszony
S hogy nekem már nem is illik
Nőt, fájlalni, nőt kívánni, nem is szabad.
S úgy mondtam el önmagamnak
A lyányt, ki jött a Bozótból,
Mint az én hős életemnek
Lyány-találó, drága, fájó szimbolumát.
A lyányt, ki jött a Bozótból,
Mint az én hős életemnek
Lyány-találó, drága, fájó szimbolumát.
