Havas Gyula: Póz
Havas Gyula: Póz
Én ragyogásom fátyollal fedem
s mint fehér gyertya csendes lángja, sáppadt
derűvel mosolygok az életen.
s mint fehér gyertya csendes lángja, sáppadt
derűvel mosolygok az életen.
Vad karneválja tőlem harsonázhat,
a csend setét vizében fürdetem
fáradt fejem, a zajokkal ziláltat.
a csend setét vizében fürdetem
fáradt fejem, a zajokkal ziláltat.
Nem tűnődöm az elmúlt éveken,
nem nézek ki a messzi éjszakába,
nem zeng a végtelenbe énekem.
nem nézek ki a messzi éjszakába,
nem zeng a végtelenbe énekem.
Éltem hagy égjen mélyűlten magába
s önfényétől, a bústól részegűljön
a szomorú unalom mámorába.
s önfényétől, a bústól részegűljön
a szomorú unalom mámorába.
Semmi álomnak ellen ne szegűljön,
hallgassa, ha az emberek beszélnek,
közöttük hallgatag mosollyal üljön.
hallgassa, ha az emberek beszélnek,
közöttük hallgatag mosollyal üljön.
Ha érzi, hogy bent feljajong az ének
s a vágyak szárnya szabadúlni verdes,
lágy vonalát a lányok szép kezének
s a vágyak szárnya szabadúlni verdes,
lágy vonalát a lányok szép kezének
sokáig nézze és ha néha int egy
közülük, csak szivével súgja: kedves! -
de szóljon így az álarc szeme: mindegy.
közülük, csak szivével súgja: kedves! -
de szóljon így az álarc szeme: mindegy.
