Laczkó Géza: Boldogasszony budai egyháza
Laczkó Géza: Boldogasszony budai egyháza
Állok és élettelen köveim komoran pillantnak szét a világban,
Fent északon ágyu dübörg és sárba taposva üvölt a haláljaj.
Hurrá! szakad ott s kard villan előtte, hull a golyó és hull a magyar,
Láng-nyelv nyal az égre s bőgve, sivítva füstöt okád a nagy zivatar.
Kong a harangom, hangja remegve borzong át ős, zord falamon
S kétségbeesetten szűköl el ott lent hab-fodorítni félő folyamon
Özvegy anyának, lágy feleségnek jajja zokog le ütemesen:
Én, ki örökkön él, a halókat büszke borongással temetem.
Láttam a Corvin pompa-szerelmét; jött a török s elmúlt a magyar;
Áhítatosan daloló ulemák hörögte szúra szomorgott. Ősi avar
Rejti le már turbán, jatagán alláhos harci korát…
Dombon az ágyut, völgyben a tábort: láttam a felszabadítni jött katonát.
Láttam a vért, a pogányét, nagy patakokban a tér kövein
S álomból riadoztak lassan Krisztus Urunk testét váró köveim.
Német igéket, magyari szót, próféta arabját verte-keverte alattam
Vakszemü sors, forgó hadi-áldás, én e hazának lelke maradtam;
S ha kertek alatt a sövényem északi szelindeki marják,
Tornyaim állnak: a Hit s a Magyarság.
Fent északon ágyu dübörg és sárba taposva üvölt a haláljaj.
Hurrá! szakad ott s kard villan előtte, hull a golyó és hull a magyar,
Láng-nyelv nyal az égre s bőgve, sivítva füstöt okád a nagy zivatar.
Kong a harangom, hangja remegve borzong át ős, zord falamon
S kétségbeesetten szűköl el ott lent hab-fodorítni félő folyamon
Özvegy anyának, lágy feleségnek jajja zokog le ütemesen:
Én, ki örökkön él, a halókat büszke borongással temetem.
Láttam a Corvin pompa-szerelmét; jött a török s elmúlt a magyar;
Áhítatosan daloló ulemák hörögte szúra szomorgott. Ősi avar
Rejti le már turbán, jatagán alláhos harci korát…
Dombon az ágyut, völgyben a tábort: láttam a felszabadítni jött katonát.
Láttam a vért, a pogányét, nagy patakokban a tér kövein
S álomból riadoztak lassan Krisztus Urunk testét váró köveim.
Német igéket, magyari szót, próféta arabját verte-keverte alattam
Vakszemü sors, forgó hadi-áldás, én e hazának lelke maradtam;
S ha kertek alatt a sövényem északi szelindeki marják,
Tornyaim állnak: a Hit s a Magyarság.
1914. szept.
