ROZVÁNYI VILMOS: TESTVÉREIM, SZENT FIATALOK!
ROZVÁNYI VILMOS: TESTVÉREIM, SZENT FIATALOK!
Testünk víg, kattogó óraművének
Nem voltunk bíbelő, álmos toronyőre;
Szélbolondján minden vászoncselédet
Beharangoztunk vídám vér-misére.
De a lelkünket akármik nem rongyolták:
Vigyáztunk rá, hogy jó szíveket hordjunk,
Mikor széles mellünket tövissel, ebfoggal
Tépte, csikarta nekivadult sorsunk.
Nem voltunk bíbelő, álmos toronyőre;
Szélbolondján minden vászoncselédet
Beharangoztunk vídám vér-misére.
De a lelkünket akármik nem rongyolták:
Vigyáztunk rá, hogy jó szíveket hordjunk,
Mikor széles mellünket tövissel, ebfoggal
Tépte, csikarta nekivadult sorsunk.
Óh, testvéreim, ti szent fiatalok!
Kiálltunk testünknek jóvér híreért;
Jó kardja lettünk a csontos szitkozóknak
S most hős vezércikkek nyalják rólunk a vért:
De mi lelkünket őrző magasban tartjuk
S új törvényeket gyűjtünk a vágyról, vérről,
Asszonyainkról, az emberibb életről -
És futunk szivünkkel a mai fojtó bértől.
Kiálltunk testünknek jóvér híreért;
Jó kardja lettünk a csontos szitkozóknak
S most hős vezércikkek nyalják rólunk a vért:
De mi lelkünket őrző magasban tartjuk
S új törvényeket gyűjtünk a vágyról, vérről,
Asszonyainkról, az emberibb életről -
És futunk szivünkkel a mai fojtó bértől.
Óh, nem a párnák maszlaga mélyebb vágyunk!
Villogó izmunk nem magvesztésen vásik:
A teremtés szent bábel-kövei alatt
Harsog erőnk - derékba-szakadásig
S szent asszonyainkat nem karcsú tigrisül
Melengeti áhító férfi-kedvünk -
Óh, tiszta és mély tükreink ők minékünk
Vágyaink színeit s mélyeit méregetnünk.
Villogó izmunk nem magvesztésen vásik:
A teremtés szent bábel-kövei alatt
Harsog erőnk - derékba-szakadásig
S szent asszonyainkat nem karcsú tigrisül
Melengeti áhító férfi-kedvünk -
Óh, tiszta és mély tükreink ők minékünk
Vágyaink színeit s mélyeit méregetnünk.
Testvéreim, ti szent fiatalok!
Ha mi feszülünk ki az élet tengelyének;
A világ, ami majd szivünk körül forog,
Nem szab ily bitang árat az embervérnek,
Mert terhesre magzott lelkünkbe betakarjuk
A por árváit, kiket a sors sziven vert
S duzzadt emlőink fiatal anyakedvén
Itatjuk meg a rögtépő, szomjas Embert.
Ha mi feszülünk ki az élet tengelyének;
A világ, ami majd szivünk körül forog,
Nem szab ily bitang árat az embervérnek,
Mert terhesre magzott lelkünkbe betakarjuk
A por árváit, kiket a sors sziven vert
S duzzadt emlőink fiatal anyakedvén
Itatjuk meg a rögtépő, szomjas Embert.
És a mi vérünkben harsogó világban
Oltárt csak az ember-vallás papjai kapnak
És a mi vérünkben harsogó világért
Nem kell majd sírni az árva asszonyoknak.
- A mi világunkban tapsolva önmagának
A Végtelen tükrén százszor magára ébred
És örömökben sistergő meteor-ívben
Rohan el minden gyönyörű ember-élet.
Oltárt csak az ember-vallás papjai kapnak
És a mi vérünkben harsogó világért
Nem kell majd sírni az árva asszonyoknak.
- A mi világunkban tapsolva önmagának
A Végtelen tükrén százszor magára ébred
És örömökben sistergő meteor-ívben
Rohan el minden gyönyörű ember-élet.
