Havas Gyula: Kiáltás a hegyen
Havas Gyula: Kiáltás a hegyen
Gyakran mondom, immár betelt, betelt a mérték,
már töltötték a kínok s a vágyak csordulásig,
az egyik bánat elszállt és jött reám a másik,
a sok kegyetlen órák, mik életemet érték.
már töltötték a kínok s a vágyak csordulásig,
az egyik bánat elszállt és jött reám a másik,
a sok kegyetlen órák, mik életemet érték.
Én gyakran átkozódom és durva szókkal ajkam
gyalázza balgán ezt a különös világot.
Szégyellem: könnyeimtől már néha nem is látok,
vadúl és fúllasztón a bús harag úr rajtam.
gyalázza balgán ezt a különös világot.
Szégyellem: könnyeimtől már néha nem is látok,
vadúl és fúllasztón a bús harag úr rajtam.
Ha van még új gyalázat, no jőjjön hát! - kiáltok, -
vagy virradjon a nap, melyen vár a halál rám!
És égetem szivem a gyűlölet parázsán
és bosszúra fenem torz álmomban a bárdot.
vagy virradjon a nap, melyen vár a halál rám!
És égetem szivem a gyűlölet parázsán
és bosszúra fenem torz álmomban a bárdot.
A hallgatag tünődés, a csendes percek enyhe
fájdalma idegen nekem, a béke múlt már
és az emlékezésnél, a mélyen zengő kútnál
nem ülök esténként békélten és pihenve.
fájdalma idegen nekem, a béke múlt már
és az emlékezésnél, a mélyen zengő kútnál
nem ülök esténként békélten és pihenve.
A nőket is, a drága szép szűzeket nem látom,
nem fürdeti szemem a színek reszketése,
zuhoghat zord eső, a boldog nap sütése
ragyoghat rám, vakon, fagyottan tűröm, állom.
nem fürdeti szemem a színek reszketése,
zuhoghat zord eső, a boldog nap sütése
ragyoghat rám, vakon, fagyottan tűröm, állom.
A siket és vak égre is hiába meredek
két szomorú szememmel, kietlen a magasság.
A földre nézni félek, mert ott az úr a gazság,
a hegyen állok és az út sivár és meredek.
két szomorú szememmel, kietlen a magasság.
A földre nézni félek, mert ott az úr a gazság,
a hegyen állok és az út sivár és meredek.
Végül is, mint ki részeg nehéz halotti tortúl,
sötétlő alakom egy jajjal majd ledobban
és lezárom fáradt ajkam s szemem s legottan
bús vérem a komor kövekre ott kicsordúl.
sötétlő alakom egy jajjal majd ledobban
és lezárom fáradt ajkam s szemem s legottan
bús vérem a komor kövekre ott kicsordúl.
