Tóth Árpád: A merengéshez
Tóth Árpád: A merengéshez
Merengés, oh merengés, mélyén a csöndes éjnek
Rejtelmes látcsövünk, szelíd kristályu lencse,
Mért néz ma rajtad újra a csüggedt, árva lélek,
Kutatva: sorsa éjén arany planéta leng-e?
Rejtelmes látcsövünk, szelíd kristályu lencse,
Mért néz ma rajtad újra a csüggedt, árva lélek,
Kutatva: sorsa éjén arany planéta leng-e?
Merengés, oh merengés, oly írral telt szelence,
Minővel látni kenték szemük varázsló vének,
Hogy szirtek rejtett kincsét előttük megjelentse,
Oh mért mutatsz megint fényt a lélek bús szemének?
Minővel látni kenték szemük varázsló vének,
Hogy szirtek rejtett kincsét előttük megjelentse,
Oh mért mutatsz megint fényt a lélek bús szemének?
Merengés, oh merengés, hisz hazugok a fények,
S mint sós lehű lagúnán a cifra, vén Velence,
Csak ringasz renyhe tükrén a könnyek tengerének -
S mint sós lehű lagúnán a cifra, vén Velence,
Csak ringasz renyhe tükrén a könnyek tengerének -
A tétlen búsulótól elfordul a szerencse
És meg nem könyörűlnek őrajta semmi mélyek,
Sem fenn az égi szférák őnéki nem zenélnek.
És meg nem könyörűlnek őrajta semmi mélyek,
Sem fenn az égi szférák őnéki nem zenélnek.
