Babits Mihály: Szekszárd, 1915 nyarán
Babits Mihály: Szekszárd, 1915 nyarán
Ο′ιωγδγ τιγα
A rónatányér közepén
nyúlik a város mint lepény
kis város: nagy falu
Korán fekvő, korán kelő:
fehér fal és piros tető
zöld fák és zöld zsalu.
nyúlik a város mint lepény
kis város: nagy falu
Korán fekvő, korán kelő:
fehér fal és piros tető
zöld fák és zöld zsalu.
Kockássan osztott a határ
Álmossan nyúl a rónatáj
Elült a jó madár:
csapdos a buksi bőregér
az utcán nem zörög szekér
sem szekér sem batár.
Álmossan nyúl a rónatáj
Elült a jó madár:
csapdos a buksi bőregér
az utcán nem zörög szekér
sem szekér sem batár.
Tegezben már a nap nyila
Ébred a szél, az ég lila
hajlik a búzaszál:
a légben óriási hold,
tüzes, de némán, mint a holt,
mint egy holt lapda, száll.
Ébred a szél, az ég lila
hajlik a búzaszál:
a légben óriási hold,
tüzes, de némán, mint a holt,
mint egy holt lapda, száll.
*
Jaj, minden úgy mint hajdanán
s három kereszt a Bartinán
a régi sziluett
Alkonyba boldogult vidék:
s kínt, sorsokat a szelid ég
nyugton magába vett.
s három kereszt a Bartinán
a régi sziluett
Alkonyba boldogult vidék:
s kínt, sorsokat a szelid ég
nyugton magába vett.
Aggódva, sápadt kérdező,
állok az elborult mező
fölött, az ég alatt:
Kit elhagytam: szülőhelyem!
s ki jöttél mindenütt velem:
ég! küldj egy madarat!
állok az elborult mező
fölött, az ég alatt:
Kit elhagytam: szülőhelyem!
s ki jöttél mindenütt velem:
ég! küldj egy madarat!
A lila kékbe feketéll,
áll az Idő és máll a Tér,
kilencszáztizenöt -
(Igy csüggtem én a mély egen,
mint régi jósok dombhegyen,
a présházunk fölött.)
áll az Idő és máll a Tér,
kilencszáztizenöt -
(Igy csüggtem én a mély egen,
mint régi jósok dombhegyen,
a présházunk fölött.)
