Lackó Géza: Mohammed koporsója
Lackó Géza: Mohammed koporsója
Ó, lent a föld buján vörös s izzó a nap alatt,
Fehér kockás nagy városok, ezernyi minaret,
A rőt homok-köpeny oázisokkal foltozott
S fantassiá-ban port kavar a lovas tuareg.
Fölül az ég kobaltja kék, felhőtelen harang.
Ég, föld között magába leng egy lomha koporsó,
A fája vas, cifrája réz, a gombja mind arany:
Nagy Allah prófétája nyugszik ott, az utolsó.
Utolsó és a legnagyobb, a gházi Mohammed.
Az égbe szállna: teste kéjes vágya ragadja
Hurik közé. Hódító görbe kardja rohan meg
Országokat: ez forró lelke vad akaratja.
S így leng a koporsó vigasztalan és hasztalan,
Erőre egyként nagy a puha test, az érc lélek:
Nem száll az égbe csókra, harcos földre sem zuhan
S így múlik rég az évre év, vonagló, dúlt évek,
S ég, föld között magába leng a lomha koporsó,
Nagy Allah prófétája nyugszik ott, az utolsó.
1918 jun. 1.
Fehér kockás nagy városok, ezernyi minaret,
A rőt homok-köpeny oázisokkal foltozott
S fantassiá-ban port kavar a lovas tuareg.
Fölül az ég kobaltja kék, felhőtelen harang.
Ég, föld között magába leng egy lomha koporsó,
A fája vas, cifrája réz, a gombja mind arany:
Nagy Allah prófétája nyugszik ott, az utolsó.
Utolsó és a legnagyobb, a gházi Mohammed.
Az égbe szállna: teste kéjes vágya ragadja
Hurik közé. Hódító görbe kardja rohan meg
Országokat: ez forró lelke vad akaratja.
S így leng a koporsó vigasztalan és hasztalan,
Erőre egyként nagy a puha test, az érc lélek:
Nem száll az égbe csókra, harcos földre sem zuhan
S így múlik rég az évre év, vonagló, dúlt évek,
S ég, föld között magába leng a lomha koporsó,
Nagy Allah prófétája nyugszik ott, az utolsó.
1918 jun. 1.
