Juhász Gyula: Ad Marcum Aurelium
Juhász Gyula: Ad Marcum Aurelium
E szőke, bús magyar víz hajlatánál,
Hol én most holdvilágnál messze nézek,
Mélázott árván ama régi császár
És meditált felőled, távol élet.
Hol én most holdvilágnál messze nézek,
Mélázott árván ama régi császár
És meditált felőled, távol élet.
Ő is magánya magasára lépve,
Mint holdvilág a halk azúr tetőkre,
úgy látta, hogy káprázat semmisége
A tett, a vágy, hogy minden balga, dőre.
Mint holdvilág a halk azúr tetőkre,
úgy látta, hogy káprázat semmisége
A tett, a vágy, hogy minden balga, dőre.
Úgy látta ő is és a szíve mélyén
A hármas érc alatt, mint a pokolban
A Vulkán pörölye, mely fájva dobban,
A hármas érc alatt, mint a pokolban
A Vulkán pörölye, mely fájva dobban,
Egy érzés vert és gondolá, miként én
A szőke vízre s szőke holdra nézve:
Az élet gyász és nem tudsz halni mégse!
A szőke vízre s szőke holdra nézve:
Az élet gyász és nem tudsz halni mégse!
