ERDÉLYI JÓZSEF: CSÓK
Hull a csillag mint az eső,
Mindenegy lehullt helyjében
Három tünik fel az égen. -
Gondolkodik a halálról.
Megáll egy kis ablak előtt,
Kocog rajta mint ezelőtt.
Görbölőjét tapogatja,
A fél szárnyát nyitja félig,
Ősz cselédhez ahogy illik.
Egy legénnyel áll titokban,
Ölelődznek, csókolódznak,
Félbenhagyják, hallgatódznak.
«Mit akarnék nyolcvan évvel?
Utoljára e világon…
Még egy csókot holdvilágom.»
Mindakettő sarkig tárva,
Nagyanyám meg kihajolva
Nagyapámat úgy csókolja.
,Követlek a másvilágra!…’
«Nem mehetünk oda együtt!…»
,De ha Istent megkövetjük…’
Tér nagyapám a tanyára ;
Nagyanyám is a kisházba,
Esnek ágynak, forró lázba.
Szívében a vér megalszik.
Megállanak Isten előtt,
Mint a tiszteletes előtt.
Egymást bizony megvessétek!’
«Szívesebben elkárhozunk,
Csak még egyet csókodódzunk…»
Azt a csókot folytassátok,
Két fiatal testbe nosza
Szálljatok a földre vissza…’
Útra viszik utolsóra,
Mint valaha esketőre,
Úgy mennek a temetőre.
S csókra gondol unokájok -
Adj egy csókot napvilágom,
Úgysem adsz a másvilágon…