Nagy Zoltán: Vándorok
Nagy Zoltán: Vándorok
Osvát Ernőnek
Mintha valami halk zene
Mérhetetlen messze zengene,
Nem hallja senki más.
Süket tömeg sürög forog,
Más nótát harsog száz torok,
Mi halljuk csak, bús vándorok
A messzi halkuló zenét, mely zizzen, mint a sás.
Mérhetetlen messze zengene,
Nem hallja senki más.
Süket tömeg sürög forog,
Más nótát harsog száz torok,
Mi halljuk csak, bús vándorok
A messzi halkuló zenét, mely zizzen, mint a sás.
S az álmodó égbolt remek
Mély kékjén halvány tűz remeg,
Vörös, arany, topáz,
Halódó fénye ránk tekint,
Szikrázva lobban el s megint
Kigyúl a fény, mit messze hint
Utunkra, melyen téveteg lábunk botlón bokáz.
Mély kékjén halvány tűz remeg,
Vörös, arany, topáz,
Halódó fénye ránk tekint,
Szikrázva lobban el s megint
Kigyúl a fény, mit messze hint
Utunkra, melyen téveteg lábunk botlón bokáz.
Itt kalmár nép tolong, nevet,
Öklöz, lohol s a bús menet
Megy köztük tétován,
Csak arra, merre szent zenéd
Hívja, ó titkos Messzeség
S a csillag, mely oly messze ég
És lángot ont a horizont lágy kéklő bársonyán.
Öklöz, lohol s a bús menet
Megy köztük tétován,
Csak arra, merre szent zenéd
Hívja, ó titkos Messzeség
S a csillag, mely oly messze ég
És lángot ont a horizont lágy kéklő bársonyán.
Magános tornyán, egyedül,
Az Igaz Isten hegedül
Ott messze szomorún.
Ríkatva hívó kobozát,
Szikes pusztákon ő hoz át,
Ő gyújtja fénylő fároszát,
Mely int s mutat igaz utat át pusztán és borún.
Az Igaz Isten hegedül
Ott messze szomorún.
Ríkatva hívó kobozát,
Szikes pusztákon ő hoz át,
Ő gyújtja fénylő fároszát,
Mely int s mutat igaz utat át pusztán és borún.
Száz bálvány trónol vad toron
Itt máglya fényben s botoron
Hozsannáz vak tömeg,
Fennen ragyog gonosz s buta
Arccal száz réz- és kőcsuda,
ugat a dob, kolomp, duda,
Már nagyban áll a bachanál s bort isznak a kövek.
Itt máglya fényben s botoron
Hozsannáz vak tömeg,
Fennen ragyog gonosz s buta
Arccal száz réz- és kőcsuda,
ugat a dob, kolomp, duda,
Már nagyban áll a bachanál s bort isznak a kövek.
Ó hagyd a bálványt s mind, akit
Fog olcsó mámor, hold vakít
S dülöngve kurjogat!
Testvérem, mind, ki jön velem
Át nyár tüzén, fagyos télen,
Siket pusztán, vak éjfelen,
Emeld az égi fény felé aszkéta-arcodat!
Fog olcsó mámor, hold vakít
S dülöngve kurjogat!
Testvérem, mind, ki jön velem
Át nyár tüzén, fagyos télen,
Siket pusztán, vak éjfelen,
Emeld az égi fény felé aszkéta-arcodat!
Mikor a messzi láng kigyúl,
Az égbolt csillag-lombja hull,
Kering, havaz, pereg,
Szél kapja el és gyűl hamar
Lábunk alatt arany-avar,
Lépésünk gyémántport kavar
S ámulva nézik azt a fényt csillagtalan terek.
Az égbolt csillag-lombja hull,
Kering, havaz, pereg,
Szél kapja el és gyűl hamar
Lábunk alatt arany-avar,
Lépésünk gyémántport kavar
S ámulva nézik azt a fényt csillagtalan terek.
S hiába harsogják fonák
Dühük réztorkú harsonák,
Szent csendbe öltözött
Lelkünk nem hallja, csak zenéd,
S botlunk, s bukunk, s megyünk feléd,
Szomorúan, mint Te rendeléd,
Kurjongató pogányok szitka s röheje között.
Dühük réztorkú harsonák,
Szent csendbe öltözött
Lelkünk nem hallja, csak zenéd,
S botlunk, s bukunk, s megyünk feléd,
Szomorúan, mint Te rendeléd,
Kurjongató pogányok szitka s röheje között.
Uram! Mi Igaz Istenünk!
Ne hagyj hiába intenünk
Feléd, ó messzi Cél!
Tán nem leszünk sosem veled,
De bús utunkat ne feledd
S legyen tornyodhoz közelebb
A sírunk, melyen vad bogáncsot lenget majd a szél.
Ne hagyj hiába intenünk
Feléd, ó messzi Cél!
Tán nem leszünk sosem veled,
De bús utunkat ne feledd
S legyen tornyodhoz közelebb
A sírunk, melyen vad bogáncsot lenget majd a szél.
