Bányai Kornél: Valami Történt
Bányai Kornél: Valami Történt
Valami történt itt köröttünk, különös
viszhangok döngetik ember mélységeit.
Már nesztelen vonult a földön valami,
minthogyha óriás virágként mágneses
terek, naprendszerek nyitódtak szerteszét.
Valami történt itt, csodálatos dolog,
mi nem volt sohasem és gazdag illatok
páráznak még a rég halott szavakból is.
Megöblösült az ég és más erdőt, mezőt
súrol a lángcsipkés, kavargó napkorong.
Ki tudja köztetek, milyen titkos tavasz
suhog a dolgokon, élőkön, holtakon?
Mi árad itt, mi szól, mi rengeti vadul
világok belsejét, ó mondjátok mi ez?
Valami van, amit nem markolhat ma szó!
Valami változott s a kormos gyárban is
ámulva felkiált a munkás: "különös,
tüzesebb lett a tűz és ércesebb az érc!"
A nyáron meg, midőn Alföld síkságain
együtt hevertem egy pipázó, torz, öreg
juhásszal, ő is ősz, időktől hervadó,
nehéz jelekkel és rovásokkal kasul
telekarcolt fejét ingatta: "ejnye, már
átment fölöttem az élet, de ily csudát
nem láttak szemeim! Talán a háború,
a sok ágyú csinált valami galibát:
már minden áldott nap rémítő, meztelen,
öles embert mutat a szőke délibáb!
Mondjon akárki mást: a világ csupa jel!
Számban más nyelv forog! Egészen új vagyok
és szögletes fejük mögül más állatok
néznek reám! A nagy természet háborog!
Csudák kisértenek, íjesztő csillagok
tolongnak s jaj még a Göncölszekéren is
elferdült már a rúd! Valami változott!"
Reszketve bújt elő szájából a beszéd
és így már mindenütt látom a döbbenet
szörnyű, sötét jelét s hová csak fordulok,
mindenki mindig ezt sikoltja szüntelen:
"valami történt itt köröttünk, különös
viszhangok döngetik ember mélységeit!
Már nesztelen vonult a földön valami,
minthogyha óriás virágként mágneses
terek, naprendszerek nyitódtak szerteszét!"
viszhangok döngetik ember mélységeit.
Már nesztelen vonult a földön valami,
minthogyha óriás virágként mágneses
terek, naprendszerek nyitódtak szerteszét.
Valami történt itt, csodálatos dolog,
mi nem volt sohasem és gazdag illatok
páráznak még a rég halott szavakból is.
Megöblösült az ég és más erdőt, mezőt
súrol a lángcsipkés, kavargó napkorong.
Ki tudja köztetek, milyen titkos tavasz
suhog a dolgokon, élőkön, holtakon?
Mi árad itt, mi szól, mi rengeti vadul
világok belsejét, ó mondjátok mi ez?
Valami van, amit nem markolhat ma szó!
Valami változott s a kormos gyárban is
ámulva felkiált a munkás: "különös,
tüzesebb lett a tűz és ércesebb az érc!"
A nyáron meg, midőn Alföld síkságain
együtt hevertem egy pipázó, torz, öreg
juhásszal, ő is ősz, időktől hervadó,
nehéz jelekkel és rovásokkal kasul
telekarcolt fejét ingatta: "ejnye, már
átment fölöttem az élet, de ily csudát
nem láttak szemeim! Talán a háború,
a sok ágyú csinált valami galibát:
már minden áldott nap rémítő, meztelen,
öles embert mutat a szőke délibáb!
Mondjon akárki mást: a világ csupa jel!
Számban más nyelv forog! Egészen új vagyok
és szögletes fejük mögül más állatok
néznek reám! A nagy természet háborog!
Csudák kisértenek, íjesztő csillagok
tolongnak s jaj még a Göncölszekéren is
elferdült már a rúd! Valami változott!"
Reszketve bújt elő szájából a beszéd
és így már mindenütt látom a döbbenet
szörnyű, sötét jelét s hová csak fordulok,
mindenki mindig ezt sikoltja szüntelen:
"valami történt itt köröttünk, különös
viszhangok döngetik ember mélységeit!
Már nesztelen vonult a földön valami,
minthogyha óriás virágként mágneses
terek, naprendszerek nyitódtak szerteszét!"
