Babits Mihály: Hus-szigetek a kőtengerben
Babits Mihály: Hus-szigetek a kőtengerben
Cica, kályha, és minden dorombolók
lelkemmel együtt, mely ma szintén dorombol:
csöndes társaság. Mint őr a toronyból
nézek az égre, honnan az eső lába lóg,
lóg, lóg
az utca fölött, mely oly sivár, mióta a bölcs tanács
kivágatta az akácokat, melyeknek részeg
illatából valamit még most is érzek
lelkemnek bolyhai közt… A köd mint szürke rács
rács rács
hull le súlyosan, mint hulltak ama leereszthető
kapurácsok zord korok börtönváraiban - ámbár
kell-e zordabb, mint e mái? S a bérci várnál
nem busabb-e a lapos város, hol a szürke kő
kő kő
kő közt dobog az élet meleg husa - csupabél
gyümölcske, puhán, kemény héjakban - (óh távoli édes,
mit csinálsz te most?) - A cica keres valamit: éhes:
csöpp hus és hust akar… Óh hus, hus! Ami él,
él él,
te vagy mindennek kincse és szövete. Te gyümölcs és ajak!
Husok! különös szigetek! Ez a cica, s én magam, s a távoli édes
meleg oáz: kedvesem teste, kire szivem éhes:
hus, hus, eleven hus! világnak magva, mag
mag mag
mag, plánta, fa, erdő és folyó! jövőbe folyva e bus
kőpartok közt - (S mi szétfeccsent kis hushullámok! éhes
cicám), hus! hus! Gyönyör és erő fő Fókusa! édes
és rettenetes! önmagad fia és tápláléka! hus
hus hus
sejtektől kezdve és geológiai korszakokon át
e kis szobáig, hol most vágyad dorombol
s kinéz az ablakon, mint a rab a toronyból
s csak kőre lát, csak hideg kőre lát…
lelkemmel együtt, mely ma szintén dorombol:
csöndes társaság. Mint őr a toronyból
nézek az égre, honnan az eső lába lóg,
lóg, lóg
az utca fölött, mely oly sivár, mióta a bölcs tanács
kivágatta az akácokat, melyeknek részeg
illatából valamit még most is érzek
lelkemnek bolyhai közt… A köd mint szürke rács
rács rács
hull le súlyosan, mint hulltak ama leereszthető
kapurácsok zord korok börtönváraiban - ámbár
kell-e zordabb, mint e mái? S a bérci várnál
nem busabb-e a lapos város, hol a szürke kő
kő kő
kő közt dobog az élet meleg husa - csupabél
gyümölcske, puhán, kemény héjakban - (óh távoli édes,
mit csinálsz te most?) - A cica keres valamit: éhes:
csöpp hus és hust akar… Óh hus, hus! Ami él,
él él,
te vagy mindennek kincse és szövete. Te gyümölcs és ajak!
Husok! különös szigetek! Ez a cica, s én magam, s a távoli édes
meleg oáz: kedvesem teste, kire szivem éhes:
hus, hus, eleven hus! világnak magva, mag
mag mag
mag, plánta, fa, erdő és folyó! jövőbe folyva e bus
kőpartok közt - (S mi szétfeccsent kis hushullámok! éhes
cicám), hus! hus! Gyönyör és erő fő Fókusa! édes
és rettenetes! önmagad fia és tápláléka! hus
hus hus
sejtektől kezdve és geológiai korszakokon át
e kis szobáig, hol most vágyad dorombol
s kinéz az ablakon, mint a rab a toronyból
s csak kőre lát, csak hideg kőre lát…
Dudolva: Hus, hus, eleven hus! világ fókusa!
Te minden anyagnak magva, virtusa!
Óh gyönyörök mélye! óh! erők csucsa!
Tápláló és táplált! malom és buza!
Sártól istenségig eredett kusza
folyam! Élet egy és ezer grádusa!
Magad szeretője! Magad gyilkosa!
Puszták oroszlánja! Erdők mókusa!
Emberi hus, lélek fészke, vánkosa!
Óh jaj, emberi hus? mennyi harc vassa
vágott melegedbe, hasztalan tusa
keresztre feszített véres Krisztusa!
Kit tápláltál avval, kinok torkosa?
Inkább gyönyöröknek légy játékosa,
gondok nyugtatója, vágyak orvosa,
szeretetnek ágya, létnek csókosa,
hus, hus, eleven hus, kedvesem husa!
Te minden anyagnak magva, virtusa!
Óh gyönyörök mélye! óh! erők csucsa!
Tápláló és táplált! malom és buza!
Sártól istenségig eredett kusza
folyam! Élet egy és ezer grádusa!
Magad szeretője! Magad gyilkosa!
Puszták oroszlánja! Erdők mókusa!
Emberi hus, lélek fészke, vánkosa!
Óh jaj, emberi hus? mennyi harc vassa
vágott melegedbe, hasztalan tusa
keresztre feszített véres Krisztusa!
Kit tápláltál avval, kinok torkosa?
Inkább gyönyöröknek légy játékosa,
gondok nyugtatója, vágyak orvosa,
szeretetnek ágya, létnek csókosa,
hus, hus, eleven hus, kedvesem husa!
