Ignotus: Shakespeare 73-ik szonettja
Ignotus: Shakespeare 73-ik szonettja
Az évbül, lásd, én őszidő vagyok,
Mikor targaly csak teng-leng már a dérben,
S az ág, ahogy didergetik fagyok,
Csupasz templomkarzat, madármisétlen.
Mikor targaly csak teng-leng már a dérben,
S az ág, ahogy didergetik fagyok,
Csupasz templomkarzat, madármisétlen.
A nappalból vagyok az estszaka
Alkonyodóban ahogy általássa
Éj vadjába sápadt magát maga –
Nyugság pecsétje és halálnak mása.
Alkonyodóban ahogy általássa
Éj vadjába sápadt magát maga –
Nyugság pecsétje és halálnak mása.
A tüzből meg vagyok csak a zsarát
Önifjusága hamván ágyavetve
És ottfektében várva a halált,
Emésztve attól, mi elébb etette...
Önifjusága hamván ágyavetve
És ottfektében várva a halált,
Emésztve attól, mi elébb etette...
Ezt vedd eszedbe, hogy nőjön szerelmed
S nagyon szeresd azt, ki maholnap elmegy.
S nagyon szeresd azt, ki maholnap elmegy.
