IMECS BÉLA: ÓRALAP
IMECS BÉLA: ÓRALAP
Széthulló, nem hűlő világom szürke tükre,
Életemmel beszőtt idők torz óralapja,
Arcom, ne tudd, ne érezd, milyen vágyak, siralmak
Forronganak bennem s hülnek le halk szavakra.
A fények és az árnyak mutatói terajtad
Ne járjanak cikázva mosolyok lágy színével,
Ne járjanak fájdalmak felvillanó nyomában;
S rejtsd mélyre titkaid arcom, mint sűrű éjjel.
Életemmel beszőtt idők torz óralapja,
Arcom, ne tudd, ne érezd, milyen vágyak, siralmak
Forronganak bennem s hülnek le halk szavakra.
A fények és az árnyak mutatói terajtad
Ne járjanak cikázva mosolyok lágy színével,
Ne járjanak fájdalmak felvillanó nyomában;
S rejtsd mélyre titkaid arcom, mint sűrű éjjel.
Mindenki más hitét, a percek könnyű álmát,
Határolt vágyait felejtve, elszakadtam
Kortársaim szívétől, bújától, Istenétől,
De arcom nincs velem köztük maradt, alattam.
Határolt vágyait felejtve, elszakadtam
Kortársaim szívétől, bújától, Istenétől,
De arcom nincs velem köztük maradt, alattam.
Lebegj fel rángó arcom titoktelt messzeségbe,
Ne sejtesd, hogy mögötted új világok zihálnak,
Hiszen az ormaira nem érne úgyse senki,
És ha fel nem érnek, ne nyíljanak ki szárnyak.
Ne sejtesd, hogy mögötted új világok zihálnak,
Hiszen az ormaira nem érne úgyse senki,
És ha fel nem érnek, ne nyíljanak ki szárnyak.
Csak mint az égitest, a föld fölött magasban
Lebegj és ne törődj mások szemével arcom,
S ne tudd, hogy majd alattad a percnyi gyengeségek,
Kialvó lelkű fények elvesznek néma harcon,
S mind messzebb néz az ember és könnyű vágya hervad,
És mind csak tisztább fények vonzzák a végtelenben,
Ne tudd, hogy valamikor senki se lesz alattam,
S ujjongok: ez a kor temet be mélyre engem!
Lebegj és ne törődj mások szemével arcom,
S ne tudd, hogy majd alattad a percnyi gyengeségek,
Kialvó lelkű fények elvesznek néma harcon,
S mind messzebb néz az ember és könnyű vágya hervad,
És mind csak tisztább fények vonzzák a végtelenben,
Ne tudd, hogy valamikor senki se lesz alattam,
S ujjongok: ez a kor temet be mélyre engem!
Ássanak ki akkor, lángoljon messzi éltem,
Akkor lobogjon fel minden vágyam, siralmam,
És táguló lelkeknek örök harcról meséljen,
Mely fojtva zúg a mélyben s szívét kitárja majdan
A percre meg nem álló időnek, mely a lelket
Mind nemesebbé zúzza, mind messzebbre ragadja,
S tűnj el arcom, te fátyol, mely minden titkot elfed,
Világom sírköve, szétmálló óralapja.
Akkor lobogjon fel minden vágyam, siralmam,
És táguló lelkeknek örök harcról meséljen,
Mely fojtva zúg a mélyben s szívét kitárja majdan
A percre meg nem álló időnek, mely a lelket
Mind nemesebbé zúzza, mind messzebbre ragadja,
S tűnj el arcom, te fátyol, mely minden titkot elfed,
Világom sírköve, szétmálló óralapja.
