MISSIK ENDRE: VERS
MISSIK ENDRE: VERS
A tavaszi esték ritkán jönnek s akkor is halkan és szomorúan
furcsa zavaros bájukat nem tudom visszaigézni mint egy jólismert arcot sohasem
mert én nem a májusok olcsó rózsaszinű felhőit s pálinkaszagú hullámait keresem
hanem a március forrongó hüvösét
a csodálatos március keserű iszapszagát, fanyar és vérillatú lehelletét a születésnek
a márciusi estéket, amikor ragadós rügyek bomlanak a fákon
a pattanó rügyek hallhatatlan pergőtüzét, ahogy végighullámzik a végtelen hegyeken
ó, ezeket az estéket a részeg fákkal és a sistergő mezőkkel
mikor még a hideg fenyőszigetek őrült gőgjét is elkapja valami szürke láz
és ezt a lázat, ahogy fölfüstölög a tavalyi avarról s a felhők rohanó fátylait is összekuszálja
a márciusi este rémült szomorúságát az ébredésben, a barna bokrok, az avar, a fű, a fák
a föld és a szél tanácstalan szörnyű lendületét
mikor minden forr és semmi se tudja, hova ér
mikor minden liheg és futkos és kapkod és kacag és sír és semmi se tudja, mér
ó márciusi szomorúság! szalonkák tétova korrogása a szürkülő egen
ó szürke hegyek tétova hullámai, erdők tragikus láza alatt hittelen dobogók
ó minden születés szomorúsága! mintha minden halálba nézne egy eljövendő nyár előtt
lázasan és zúgva is némán, hitetlenül.
furcsa zavaros bájukat nem tudom visszaigézni mint egy jólismert arcot sohasem
mert én nem a májusok olcsó rózsaszinű felhőit s pálinkaszagú hullámait keresem
hanem a március forrongó hüvösét
a csodálatos március keserű iszapszagát, fanyar és vérillatú lehelletét a születésnek
a márciusi estéket, amikor ragadós rügyek bomlanak a fákon
a pattanó rügyek hallhatatlan pergőtüzét, ahogy végighullámzik a végtelen hegyeken
ó, ezeket az estéket a részeg fákkal és a sistergő mezőkkel
mikor még a hideg fenyőszigetek őrült gőgjét is elkapja valami szürke láz
és ezt a lázat, ahogy fölfüstölög a tavalyi avarról s a felhők rohanó fátylait is összekuszálja
a márciusi este rémült szomorúságát az ébredésben, a barna bokrok, az avar, a fű, a fák
a föld és a szél tanácstalan szörnyű lendületét
mikor minden forr és semmi se tudja, hova ér
mikor minden liheg és futkos és kapkod és kacag és sír és semmi se tudja, mér
ó márciusi szomorúság! szalonkák tétova korrogása a szürkülő egen
ó szürke hegyek tétova hullámai, erdők tragikus láza alatt hittelen dobogók
ó minden születés szomorúsága! mintha minden halálba nézne egy eljövendő nyár előtt
lázasan és zúgva is némán, hitetlenül.
