SÁGI MÁRTA: KÉT SZAVAD KÖZT
lábujjhegyen libegek önmagamnak
legszélén –
most! villanyos szemedből kilobban
a jeladás: most!… oh, most
ugrunk
ketten egyszerre, Kedves, fel, egy
halvány elsemhitt csillagra, emléktelen
évtizedekbe, mik
e kettéhasadt s szétfutott pillanat
helyén tágulnak
oh – két szavad közt
és leélünk egymással egy életet
és meghalunk együtt
ezer éve elhagyott testeinkbe
életre zuhanunk – a föld forog – fellihegve
nézlek tovább:
titokfényes köszönő szemeink
egymást dicsérik
jó büszke utitársak.