Gulyás Pál: Ingó sziget
Gulyás Pál: Ingó sziget
Még csak egy hónapja látod,
kis fiacskám, a világot!
Harminc nap reád hajolva
ébresztődalát dalolja
s incselgő lajtorjaként
lengeti föléd a fényt,
mely csalárdul körbe visz
és megint a földbe visz!
S harminc éj Niagarája
ömlik friss szemed tavára!
Hófehér és fekete
életed körmenete.
Kint zúgnak a motorok
s a te ajkad mosolyog,
de ez a mosoly is csak
egy kis tétova patak,
mely nem tudja még, hova
űzi a szél ostora.
kis fiacskám, a világot!
Harminc nap reád hajolva
ébresztődalát dalolja
s incselgő lajtorjaként
lengeti föléd a fényt,
mely csalárdul körbe visz
és megint a földbe visz!
S harminc éj Niagarája
ömlik friss szemed tavára!
Hófehér és fekete
életed körmenete.
Kint zúgnak a motorok
s a te ajkad mosolyog,
de ez a mosoly is csak
egy kis tétova patak,
mely nem tudja még, hova
űzi a szél ostora.
Lelked tiszta víztükör,
melyben az ég tündököl,
de az éj lappang alatta,
mely mindennek ősi atyja:
ő lehell a légbe nőtt
cédrusokba mély erőt,
gyökereik gyeplejét
ő nyugodtan tartja szét,
bent a lélek mélyiben
és a Napban ő pihen,
éteti a lángokat
s a bolygó világokat!
melyben az ég tündököl,
de az éj lappang alatta,
mely mindennek ősi atyja:
ő lehell a légbe nőtt
cédrusokba mély erőt,
gyökereik gyeplejét
ő nyugodtan tartja szét,
bent a lélek mélyiben
és a Napban ő pihen,
éteti a lángokat
s a bolygó világokat!
Szánva bámulok szemedbe,
kis fiacskám, éj követje!
Itt a fény dúl és a harc:
kis fiacskám, mit akarsz?
Mért kapaszkodsz életembe,
ebbe az ingó szigetbe?
Óh ha ismernéd apádat:
teste lankadt, arca sápadt,
szüntelen a fákra bámul,
melyeknek a lombja sárgul…
Ő a fák csüggetege,
nincsen is más egyebe,
szép hazája elveszett:
észak és dél és kelet!
Merre menjen, merre nézzen?
Csüngve-csüng egy zöld levélen,
csüngve nézi elmulását,
színe őszi változását.
kis fiacskám, éj követje!
Itt a fény dúl és a harc:
kis fiacskám, mit akarsz?
Mért kapaszkodsz életembe,
ebbe az ingó szigetbe?
Óh ha ismernéd apádat:
teste lankadt, arca sápadt,
szüntelen a fákra bámul,
melyeknek a lombja sárgul…
Ő a fák csüggetege,
nincsen is más egyebe,
szép hazája elveszett:
észak és dél és kelet!
Merre menjen, merre nézzen?
Csüngve-csüng egy zöld levélen,
csüngve nézi elmulását,
színe őszi változását.
