DÉRY TIBOR: ÉTEKKEL, BORRAL…
DÉRY TIBOR: ÉTEKKEL, BORRAL…
Ne vígy minket kísértésbe,
étekkel, borral, rózsákkal ne kísérts meg,
asszonnyal s állattal, ártásba
ne vigyél minket, mert hogyha gyengék vagyunk,
ellentállunk s úgy jutunk irtásra.
étekkel, borral, rózsákkal ne kísérts meg,
asszonnyal s állattal, ártásba
ne vigyél minket, mert hogyha gyengék vagyunk,
ellentállunk s úgy jutunk irtásra.
Im fölöttem nem húznak már darvak,
ág nem zöldül, galamb nem kereng s te is szép hold
mért fordulsz el tőlem sudár vak
alakzat, könnyü keblekkel édesen lihegő!
Házamban már lámpák nem gyulladnak,
ág nem zöldül, galamb nem kereng s te is szép hold
mért fordulsz el tőlem sudár vak
alakzat, könnyü keblekkel édesen lihegő!
Házamban már lámpák nem gyulladnak,
rózsa nem csattan, kenyér nem sül,
dal nem szól, mert én ellenálltam a dalnak,
a szárnyalónak! ágy nem terül
s mátkáim szerteszéledvén a homályban
háram tája nagyon csendesül.
dal nem szól, mert én ellenálltam a dalnak,
a szárnyalónak! ágy nem terül
s mátkáim szerteszéledvén a homályban
háram tája nagyon csendesül.
Mert megkísértetvén kitették
kezeim a kísértőt s megvesszőztem őt
s leszállván a jól épített ég
párkányáról, a nagy angyalok is karddal
ölték őt s megvesztegették
kezeim a kísértőt s megvesszőztem őt
s leszállván a jól épített ég
párkányáról, a nagy angyalok is karddal
ölték őt s megvesztegették
lelkemet, a hajlékony póklábon
futkosót, ki im most rémülten tévelyeg
a magány hallgató poklában,
és vaksin ugrik és döf és önmagát tiporja,
mint bika kigyulladt aklában.
futkosót, ki im most rémülten tévelyeg
a magány hallgató poklában,
és vaksin ugrik és döf és önmagát tiporja,
mint bika kigyulladt aklában.
Megkísértetvén ellenálltam
s elbuktam így. A világ szép szerelmétől
elfordulva árnyékban éltem
s árnyékot nemzettem, miként világtalant a vak
s kuckómban egyre sötétültem
s elbuktam így. A világ szép szerelmétől
elfordulva árnyékban éltem
s árnyékot nemzettem, miként világtalant a vak
s kuckómban egyre sötétültem
és hajam kihullt. Ó, háborító
meztelensége napnak, asszonynak, édes
égnek, szívet örömbe borító
kísértő, te! teli szájjal daloló te!
te, teli kezekkel lázító!
meztelensége napnak, asszonynak, édes
égnek, szívet örömbe borító
kísértő, te! teli szájjal daloló te!
te, teli kezekkel lázító!
nézd az árokba gyűlt őszi avart,
kúszik a porban s ha olykor rásüt a nap,
mint vénülő sas, kit felkavart
egy emlék, zörgő nagy szárnyakkal kiszáll
az árokból és a fény felé tart.
kúszik a porban s ha olykor rásüt a nap,
mint vénülő sas, kit felkavart
egy emlék, zörgő nagy szárnyakkal kiszáll
az árokból és a fény felé tart.
