MARCONNAY TIBOR: ELEGIA PARISIANA
MARCONNAY TIBOR: ELEGIA PARISIANA
Ó csak a gyermek lehet boldog,
csak a szüz kezdet, a legelső pillanat.
Egyre inkább nyitja szemét aki felnő
s fáradtan hunyja le, mert nem lát már csudát.
Lám ez a roppant város is hasztalan kápráztatott,
hiába vágytam égőn, hiába szaladtam utánna:
elértem célomat s keserün eleresztem.
Csupa szépség, csupa nagyság illata. S mit ér?
Ó csudák városa. Tán ha kevésbé
volnál csudálatos, megőrizném hitem.
De te a legtöbb vagy, utolsó állomás.
Itt érzem, nincs tovább s Párizs sem üdvözit.
Itt érzem minden lét legfőbb szomoruságát,
mert jaj, csak a felület változik, a mélység egyszerü
s unalmas minden palota, ha tudom,
itt is megszakad a szegény s elernyed a gazdag,
koplal s rabol az ifju s eszét veszti a vén.
Ó szörnyüség! Egyforma sors! kifosztott
világ, halál lehellete, halott hit!
semmi sem hozza vissza leáldozott napod.
csak a szüz kezdet, a legelső pillanat.
Egyre inkább nyitja szemét aki felnő
s fáradtan hunyja le, mert nem lát már csudát.
Lám ez a roppant város is hasztalan kápráztatott,
hiába vágytam égőn, hiába szaladtam utánna:
elértem célomat s keserün eleresztem.
Csupa szépség, csupa nagyság illata. S mit ér?
Ó csudák városa. Tán ha kevésbé
volnál csudálatos, megőrizném hitem.
De te a legtöbb vagy, utolsó állomás.
Itt érzem, nincs tovább s Párizs sem üdvözit.
Itt érzem minden lét legfőbb szomoruságát,
mert jaj, csak a felület változik, a mélység egyszerü
s unalmas minden palota, ha tudom,
itt is megszakad a szegény s elernyed a gazdag,
koplal s rabol az ifju s eszét veszti a vén.
Ó szörnyüség! Egyforma sors! kifosztott
világ, halál lehellete, halott hit!
semmi sem hozza vissza leáldozott napod.
(Párizs)
