„EGYENES ÚTON JÖTTEM ÉN ...”
„EGYENES ÚTON JÖTTEM ÉN ...”
Március Idusa közelg, –
hazámnak ifjai,
kik gyültök, lelkesült tömeg,
esküvel vallani
a Szabadság, a Népjogok,
Petőfi nagy hitét! – :
mint egykor Táncsics, rab vagyok,
holnap tán elitélt.
hazámnak ifjai,
kik gyültök, lelkesült tömeg,
esküvel vallani
a Szabadság, a Népjogok,
Petőfi nagy hitét! – :
mint egykor Táncsics, rab vagyok,
holnap tán elitélt.
Esküdtem én is, – elragadt
arccal, – oh Ifjuság! –
hogy röpitettem hangomat
a tornatermen át!
Nyujtottam gyermek-jobbomat,
csapjon szivembe le
az Eszme lángja! – hallgatag
küzködöm most vele.
arccal, – oh Ifjuság! –
hogy röpitettem hangomat
a tornatermen át!
Nyujtottam gyermek-jobbomat,
csapjon szivembe le
az Eszme lángja! – hallgatag
küzködöm most vele.
Kitártam sóvár karomat
a Mult felé, (miből
mást, mint ragyogó szavakat
apám sem örökölt)
Szavak, szavak, csengő szavak,
oh élők énnekem,
ti vonzottatok. Sorsomat
néktek köszönhetem.
a Mult felé, (miből
mást, mint ragyogó szavakat
apám sem örökölt)
Szavak, szavak, csengő szavak,
oh élők énnekem,
ti vonzottatok. Sorsomat
néktek köszönhetem.
Egyenlőség! – Oh szép remény! –
Szabadság! – itt vagyok.
Egyenes úton jöttem én,
megyek utánatok.
Sötétség övez, – melegitsd
szórjad kis körben is
nagy vagyonod visszfényeit
lapuló árva sziv:
Szabadság! – itt vagyok.
Egyenes úton jöttem én,
megyek utánatok.
Sötétség övez, – melegitsd
szórjad kis körben is
nagy vagyonod visszfényeit
lapuló árva sziv:
utjelző lámpa, – az lehetsz,
remegve is, – de láng!
esküdtél egykor, itt a perc,
hogy esküvésed álld!
dadogó visszhang, – az lehetsz,
de amit most tovább
kiáltsz: a juss, az üzenet
már érted is kiált!
remegve is, – de láng!
esküdtél egykor, itt a perc,
hogy esküvésed álld!
dadogó visszhang, – az lehetsz,
de amit most tovább
kiáltsz: a juss, az üzenet
már érted is kiált!
