MONOSTORI MÁRTON: LÁZÁR
MONOSTORI MÁRTON: LÁZÁR
«Lázár kelj fel»…
A kriptabolt reped,
Kő kőre hull, s a sápadt emberek
Dermedve térdepelnek,
Minthogyha az elkergetett halál
Rajtuk borzadna át előbb, hogy elmegy.
S a kelt halott a kriptarésen áll:
A kriptabolt reped,
Kő kőre hull, s a sápadt emberek
Dermedve térdepelnek,
Minthogyha az elkergetett halál
Rajtuk borzadna át előbb, hogy elmegy.
S a kelt halott a kriptarésen áll:
«Jövök Uram, mert szólitottál;
Mély volt a sír,
Sötétebb a titoknál,
Amit alatta sejt a borzalom;
Sötét, melyben a rémület hasit
Sugárnyi pályát az éhes szemeknek,
Hogy lássák éjszakája rémeit.
Boldog, akit börtönbe vetnek
És boldog, aki éhezik
És boldogok a fák, a férgek:
Boldog minden boldogtalan,
Aki még egy napot megérhet.
Mély volt a sír,
Sötétebb a titoknál,
Amit alatta sejt a borzalom;
Sötét, melyben a rémület hasit
Sugárnyi pályát az éhes szemeknek,
Hogy lássák éjszakája rémeit.
Boldog, akit börtönbe vetnek
És boldog, aki éhezik
És boldogok a fák, a férgek:
Boldog minden boldogtalan,
Aki még egy napot megérhet.
Jövök Uram, mert szólitottál.
Mély volt a sír,
Sötétebb a titoknál
És árnyékát halálig hordhatom;
Mi haszna hát, ha feltámadtam én,
S feltámadott velem a borzalom?»
Mély volt a sír,
Sötétebb a titoknál
És árnyékát halálig hordhatom;
Mi haszna hát, ha feltámadtam én,
S feltámadott velem a borzalom?»
