SÁRKÖZI GYÖRGY: HAZATÉRÉS
SÁRKÖZI GYÖRGY: HAZATÉRÉS
Mint amikor szülőföldjére tér meg a régen elvetődött,
Hol minden talpalatnyi földnek szine-szaga beléevődött,
Melyet ismer a templomdombig a hídalatti görbe fűztől,
S melynek egy-egy sötét kéménye lelkébe most is visszafüstöl,
Hol minden talpalatnyi földnek szine-szaga beléevődött,
Melyet ismer a templomdombig a hídalatti görbe fűztől,
S melynek egy-egy sötét kéménye lelkébe most is visszafüstöl,
Ugy térek vissza végre hozzád, esők, havak, hévségek multán,
S boldog-ismerősen merengve szerelmünk ködfutotta multján
Fölfedezem minden vonásod, mely még a régi s mégis más már,
S ráismerek elmult magamra sok emlékgyujtó villanásnál,
S boldog-ismerősen merengve szerelmünk ködfutotta multján
Fölfedezem minden vonásod, mely még a régi s mégis más már,
S ráismerek elmult magamra sok emlékgyujtó villanásnál,
Rámismerek, – rádismerek, – mosolyogva és meghatottan
Nézek körül a kedves tájon, melyben annyi emlék-halottam
Van eltemetve s félénk csókkal hajolok a gyengéd halomra,
Mely minden tévedt vándorutról visszahí csöndes nyugalomra.
Nézek körül a kedves tájon, melyben annyi emlék-halottam
Van eltemetve s félénk csókkal hajolok a gyengéd halomra,
Mely minden tévedt vándorutról visszahí csöndes nyugalomra.
