FENYŐ LÁSZLÓ: ŐSZI KÁVÉHÁZ
FENYŐ LÁSZLÓ: ŐSZI KÁVÉHÁZ
Azt hiszed, csak a földnek van négy évszaka?
Csak a napfény változik s a levegő hőfoka?
Őszi kávéház, ím fázlódva térek
asztalodhoz, bánataim hona.
Csak a napfény változik s a levegő hőfoka?
Őszi kávéház, ím fázlódva térek
asztalodhoz, bánataim hona.
Künn a terraszt kócolja az eső
s benn is az ezüstszálú ősz
hímzi a hosszú terem tájait
s kedvemet, mely nélküle is esős.
s benn is az ezüstszálú ősz
hímzi a hosszú terem tájait
s kedvemet, mely nélküle is esős.
Csak ülni itt, e tömjénes sarokban,
e füstszinű és izgatott
tengerfenéken, hol surrogva szállnak:
kecses halak, villámosan, a nők –
nem téveszme-é, hívságos bolyongás,
amit az életben teszek, minden más?
e füstszinű és izgatott
tengerfenéken, hol surrogva szállnak:
kecses halak, villámosan, a nők –
nem téveszme-é, hívságos bolyongás,
amit az életben teszek, minden más?
Szeretem ezt a jó semmit, ölelj
magadba, anyás fészek-melegedbe,
útálom ezt a híg semmit, csak így,
csak ülni, kávéház, pocsék öledbe,
szeretem… ej, mit tudom én, mit is
szeretek és ha… miért szeretem?
– Te légy Nagyerdőm! – suttogom kajánul
s dupla-rumos teámat keverem.
magadba, anyás fészek-melegedbe,
útálom ezt a híg semmit, csak így,
csak ülni, kávéház, pocsék öledbe,
szeretem… ej, mit tudom én, mit is
szeretek és ha… miért szeretem?
– Te légy Nagyerdőm! – suttogom kajánul
s dupla-rumos teámat keverem.
Az eső nagy nesze ütemesen
ringatja asztalom,
mintha valaki a magasba, fenn
tompa késeket köszörülne és
egyenként ejtené le
agyvelőm rezgő közepébe
és élesen! –
Számon meghökken a falat,
úgy ülök ott, magamba rogyva,
az eső messzi kései alatt.
ringatja asztalom,
mintha valaki a magasba, fenn
tompa késeket köszörülne és
egyenként ejtené le
agyvelőm rezgő közepébe
és élesen! –
Számon meghökken a falat,
úgy ülök ott, magamba rogyva,
az eső messzi kései alatt.
S megring velem a szék és reszketésbe
kezd az asztal, táncolnak a falak,
vaj’ merre hányódhat rozzant hajónk,
hanyadik szélességi-fok alatt?
Ha most felkiáltanék: Kapitány!
Süllyedünk! Hé! A mentőcsónakot!
De nem. – Éleszteni hűlő teámat:
kanál nélkül locsolom a rumot.
kezd az asztal, táncolnak a falak,
vaj’ merre hányódhat rozzant hajónk,
hanyadik szélességi-fok alatt?
Ha most felkiáltanék: Kapitány!
Süllyedünk! Hé! A mentőcsónakot!
De nem. – Éleszteni hűlő teámat:
kanál nélkül locsolom a rumot.
És érzem visszavonhatatlanúl:
ez is sors és az én sorsom ez is,
sorsom e zúg és sorsom ez az asztal
s mit szétterítek most, a papír is.
Körülöttem polgárok feketéznek,
repül a szó, a nevetés csereg –
én szenvedek csak:
fonnyadt arccal és eszelősen,
egy vers felett.
ez is sors és az én sorsom ez is,
sorsom e zúg és sorsom ez az asztal
s mit szétterítek most, a papír is.
Körülöttem polgárok feketéznek,
repül a szó, a nevetés csereg –
én szenvedek csak:
fonnyadt arccal és eszelősen,
egy vers felett.
