FODOR JÓZSEF: EGY ISMERETLENNEK
FODOR JÓZSEF: EGY ISMERETLENNEK
Te, gyöngéd és édes arcoddal
Elém fellebbenő virág, –
Bennem egy furcsa fájdalomnak
Érthetetlen foga rág;
Egy fájdalomnak, mit egy messzi,
Idegen tájról hoztam én,
Tájról, mi túlnyúlik e földnek
Bámuló és csacska szemén.
Elém fellebbenő virág, –
Bennem egy furcsa fájdalomnak
Érthetetlen foga rág;
Egy fájdalomnak, mit egy messzi,
Idegen tájról hoztam én,
Tájról, mi túlnyúlik e földnek
Bámuló és csacska szemén.
Egy tájról, honnan a szépség jön,
Az álom és a szerelem,
Melynek győzhetetlen száz titka
Játszik itten ma velem: –
Fölszítva bennem vágyak lángját,
Miket nem mondhat ki a szám,
Mintha vágynék az egész, egész, nagy,
Végtelen világ után.
Az álom és a szerelem,
Melynek győzhetetlen száz titka
Játszik itten ma velem: –
Fölszítva bennem vágyak lángját,
Miket nem mondhat ki a szám,
Mintha vágynék az egész, egész, nagy,
Végtelen világ után.
És ezért nézlek tégedet most
Vad szívemmel, mely úgy dagad,
Mintha őrült volnék (– hisz az, mert
Költő vagyok: nekem szabad;
Vetélt állat, tengőn e földnek
Bús szépség-hulladékain –)
Szívcsillapitóm, gyönyöröm te,
Ismeretlenem, Valakim!
Vad szívemmel, mely úgy dagad,
Mintha őrült volnék (– hisz az, mert
Költő vagyok: nekem szabad;
Vetélt állat, tengőn e földnek
Bús szépség-hulladékain –)
Szívcsillapitóm, gyönyöröm te,
Ismeretlenem, Valakim!
Valakim: nem tudom ki – s mégis
Ismertebb, mint szívem maga,
Mert rád van irva a szépségnek
Halhatatlan ritmusa: –
Zenéktől dús tested szépsége
Onnan fakadt, honnan az én
Örök sóvárgásom: te, kínom,
Üdvöm, örömöm, szép zeném!
Ismertebb, mint szívem maga,
Mert rád van irva a szépségnek
Halhatatlan ritmusa: –
Zenéktől dús tested szépsége
Onnan fakadt, honnan az én
Örök sóvárgásom: te, kínom,
Üdvöm, örömöm, szép zeném!
Akárki: ha olcsó nő, isten:
Több vagy nekem, mint a világ,
Ki hordod e rossz föld fölött a
Szépségnek örök vonalát, –
Hazám visszaálmodtató, halk
Testvérem és anyám nekem:
Te, Minden, – számomra az idők
Előtt elrendelt szerelem!
Több vagy nekem, mint a világ,
Ki hordod e rossz föld fölött a
Szépségnek örök vonalát, –
Hazám visszaálmodtató, halk
Testvérem és anyám nekem:
Te, Minden, – számomra az idők
Előtt elrendelt szerelem!
