ILLYÉS GYULA: HAJNAL
ILLYÉS GYULA: HAJNAL
Együttaludtál, – tudod még, kivel?
Mily forrón-forgó ős-iszapos vágyak
mélyéből riasztott, ahogy kikel
harsányan, győztesen
a hajnal tojásából a madárhad?
Mily forrón-forgó ős-iszapos vágyak
mélyéből riasztott, ahogy kikel
harsányan, győztesen
a hajnal tojásából a madárhad?
Süt a nap. Nyár van. Káprázón ragyog
a férfikor. Leplét ejtve a környék
ezer fényével int és mosolyog
és te, – te mily feledt
hatalmak, baljós árnyak visszajöttét,
a férfikor. Leplét ejtve a környék
ezer fényével int és mosolyog
és te, – te mily feledt
hatalmak, baljós árnyak visszajöttét,
micsoda barbár mitologiák
kúszását érzed feléd napra nap
dobogó szivvel e derűs világ
tüdöklő tájain
mióta ezüsttel vegyül hajad?
kúszását érzed feléd napra nap
dobogó szivvel e derűs világ
tüdöklő tájain
mióta ezüsttel vegyül hajad?
Mit követtél el, hogy nem lepne meg,
ha reggel egyszer versengve-tolúlva
vád, bosszú, gyász, – a rejlő istenek
dühe úgy hullna rád
akár a vérfertőző Ödipuszra?
ha reggel egyszer versengve-tolúlva
vád, bosszú, gyász, – a rejlő istenek
dühe úgy hullna rád
akár a vérfertőző Ödipuszra?
Mit rejtegetsz te, – örökbe kapott
szíved alján mily dac, vágy, bűn lapúl?
Hogy ott él te is csak arról tudod,
hogy rejted és ha majd
felelni kelt, csak állsz majd szótlanúl…
szíved alján mily dac, vágy, bűn lapúl?
Hogy ott él te is csak arról tudod,
hogy rejted és ha majd
felelni kelt, csak állsz majd szótlanúl…
Csak állsz, – fény csikland könnyes arcodon
s az ártatlanok sikolyaival
csak sírsz fennen, nyomorultan, vakon
s tán mégis boldogan,
hogy útat lelhet lám a férfijaj,
s az ártatlanok sikolyaival
csak sírsz fennen, nyomorultan, vakon
s tán mégis boldogan,
hogy útat lelhet lám a férfijaj,
hogy van okod és méltó zengened!
és megátkozod ezt a földet itt,
amely anyád volt, aztán kivetett
karjából és soha
nem fedte fel néked a titkait…
és megátkozod ezt a földet itt,
amely anyád volt, aztán kivetett
karjából és soha
nem fedte fel néked a titkait…
