ILLYÉS GYULA: GALAMB-UCCA
ILLYÉS GYULA: GALAMB-UCCA
Fütött mozdony, mely egy helyben dohog
parancsra váró menetszázadok
gőzt fú és sustorog,
úgy leng, remeg a téli virradat
hegyes szelében a rongyos csapat,
kigyóként hánytorog –
parancsra váró menetszázadok
gőzt fú és sustorog,
úgy leng, remeg a téli virradat
hegyes szelében a rongyos csapat,
kigyóként hánytorog –
Tömött sorokban, test a test mögött
félezer férfi sóhajt, nyí, köhög
dől, mint szélfútta fa –,
A kabátujjban összebú a kéz,
görcsösen, kéken, mintha mind nehéz
bilincset hordana –
félezer férfi sóhajt, nyí, köhög
dől, mint szélfútta fa –,
A kabátujjban összebú a kéz,
görcsösen, kéken, mintha mind nehéz
bilincset hordana –
A tél bús elítéltjei! – Kiket
padról, híd alól a markos hideg
s házkutató nyomor
ideterelt, – a tört ablakon át
szippantják már az üst füstös szagát,
mely bent rotyogva forr.
padról, híd alól a markos hideg
s házkutató nyomor
ideterelt, – a tört ablakon át
szippantják már az üst füstös szagát,
mely bent rotyogva forr.
Elnyulva hosszan, fal mellé lapult
testtel kushad már, lesi a kaput
a régi friss tömeg,
mely egykor ugrott… Hogy ha most harap:
dühét vinnyogva csak magába kap,
mint bolha-marta eb.
testtel kushad már, lesi a kaput
a régi friss tömeg,
mely egykor ugrott… Hogy ha most harap:
dühét vinnyogva csak magába kap,
mint bolha-marta eb.
Ó, régi harcok, uccák! – Föld alól
kibukkanó és eltűnő folyó
úgy zúg csak, verdes itt
a mély erő, mely egykor egy világ
hódítására küldte áramát –
alig emlékezik.
kibukkanó és eltűnő folyó
úgy zúg csak, verdes itt
a mély erő, mely egykor egy világ
hódítására küldte áramát –
alig emlékezik.
Szivarvéget, egy csutka örömöt
kutat az úttest kockái között
s fölfüttyent, hogyha lel –
Lejárt jegyet, rongyot, mindent, amit
egy felsőbb, dicsőbb légkör elhajít
megvizsgál, fölemel.
kutat az úttest kockái között
s fölfüttyent, hogyha lel –
Lejárt jegyet, rongyot, mindent, amit
egy felsőbb, dicsőbb légkör elhajít
megvizsgál, fölemel.
Ez hordja el a város szemetét,
ez a hatalmas pondró, vaksötét
odvában ez eszi!
moslékot, kucskot zabál, meg sarat
a föld alatt, hol sűrűn rajzanak
hamúszín kölykei.
ez a hatalmas pondró, vaksötét
odvában ez eszi!
moslékot, kucskot zabál, meg sarat
a föld alatt, hol sűrűn rajzanak
hamúszín kölykei.
A túlsó járdán (messze partvidék
biztos honában) nyitja üzletét
s gyanakvón áttekint
egy kis kegyárus, boltjába merül,
matat… lámpát gyujt… s függönye mögül
kikandikál megint.
biztos honában) nyitja üzletét
s gyanakvón áttekint
egy kis kegyárus, boltjába merül,
matat… lámpát gyujt… s függönye mögül
kikandikál megint.
Harang csobbantja a sikos leget,
a szomszédból misére rengenek
a tanító papok,
mint nádas, melynek szélén szél zörög,
megleng a sor, hosszán félbetörött
«Dícsértessék…» susog.
a szomszédból misére rengenek
a tanító papok,
mint nádas, melynek szélén szél zörög,
megleng a sor, hosszán félbetörött
«Dícsértessék…» susog.
Galamb-utca! Pokol tornáca! – Vagy
mégis a Jövendő tornáca vagy?
E parázsló szemek
tekintete vesszőfutás nekem,
edző tűzpróba minden reggelen
hivatalba menet.
mégis a Jövendő tornáca vagy?
E parázsló szemek
tekintete vesszőfutás nekem,
edző tűzpróba minden reggelen
hivatalba menet.
Dörg a zajló jég arrébb a Dunán.
Mered a költő kőtalapzatán,
ökle, a vasököl
görcsösen mintha az Alföld fele
esküt? – egy örök pofont intene!
ajkán vad szél fütyöl.
Mered a költő kőtalapzatán,
ökle, a vasököl
görcsösen mintha az Alföld fele
esküt? – egy örök pofont intene!
ajkán vad szél fütyöl.
A szél, a szél! – a sikátoron át
lengeti a hó őrült zászlaját,
lobog a vert sereg,
a lengő, bűzlő, százezernyi rongy
lángnyelve közt, mint máglyán, úgy jajong
ugrál, röhög, sziszeg.
lengeti a hó őrült zászlaját,
lobog a vert sereg,
a lengő, bűzlő, százezernyi rongy
lángnyelve közt, mint máglyán, úgy jajong
ugrál, röhög, sziszeg.
