RÓNAY GYÖRGY: KORATAVASZ
tölgyfákon ömlik el s a kölyök szelek
friss játékára selyme zizzen,
hol szomorúfüzek ágain dús
füvek kardéle villog a csillagok
fényében, és kitárja rémült
kis szemeit, lapúl a bogárka,
harmat rezeg, hol lágy szerelem s nyugodt
álom méhében érve szunnyad
még a jövő, de kitör maholnap:
versével ajkán. Lelke az ős erők
titkába szédül, térdre roskad,
s áldoz, Örök Hatalom, tenéked.