RÉDEY TIVADAR: VALLATÓ
RÉDEY TIVADAR: VALLATÓ
Magam most egy bölcs karosszék
békéjében vallatom,
süssön bár nap, vagy havazzék:
nincs tükrözni ablakom;
mindent b e f e l é irányzok,
tükröt és tekintetet,
gyóntatom agyondohányzott,
rakoncátlan szivemet.
békéjében vallatom,
süssön bár nap, vagy havazzék:
nincs tükrözni ablakom;
mindent b e f e l é irányzok,
tükröt és tekintetet,
gyóntatom agyondohányzott,
rakoncátlan szivemet.
Még dobolja messze évek
tűnő ütemét, pedig
nyelte bűnnek és erénynek
számlálatlan mérgeit,
még dobolja dadogóan,
úntalan, de hasztalan,
ablak sem kell s érzem: hó van,
tél, magány és este van.
tűnő ütemét, pedig
nyelte bűnnek és erénynek
számlálatlan mérgeit,
még dobolja dadogóan,
úntalan, de hasztalan,
ablak sem kell s érzem: hó van,
tél, magány és este van.
Ablak s lélek oly homályos:
tél, magány és este lett,
nem gyönyör, s ha az: halálos
szőnöm késő versemet:
fájdalomból ragyogó szál,
féregkínból szőtt selyem,
vén szivemben így gubóz már
ifjuság és szerelem.
tél, magány és este lett,
nem gyönyör, s ha az: halálos
szőnöm késő versemet:
fájdalomból ragyogó szál,
féregkínból szőtt selyem,
vén szivemben így gubóz már
ifjuság és szerelem.
Hallgattál gyermekkorodban
zümmögő selyemgubót?
Benne vég és kezdet dobban
búcsuzót és indulót;
úgy vergődi fel dalát a
lelkem pusztulása már,
mint csillámló fonalát a
pusztuló selyembogár.
zümmögő selyemgubót?
Benne vég és kezdet dobban
búcsuzót és indulót;
úgy vergődi fel dalát a
lelkem pusztulása már,
mint csillámló fonalát a
pusztuló selyembogár.
