Fenyő László: Álmatlanság
Fenyő László: Álmatlanság
E vers minden szaváért megfizettem...
Ó, kikericsszagú novemberi éj,
a tárt ablakon át
a hajnal előszelét lengető.
Az álom lepleiből kitakartan
én gyűrődöm, dobom a testem egyedül,
viaszkos, pörkölt bűneimmel,
melyek cseppenve a lelkemre égnek.
a tárt ablakon át
a hajnal előszelét lengető.
Az álom lepleiből kitakartan
én gyűrődöm, dobom a testem egyedül,
viaszkos, pörkölt bűneimmel,
melyek cseppenve a lelkemre égnek.
Hát mit akar ez a makacs,
vissza-visszatérő kakasszó,
már ébreszti a tiszta világot,
felkeltett messze egy harangot is:
rezdül s ejti rám fátylait,
fátylainak hüvöskés lebbenése
suttogja: Elcsitulsz majd, hánykolódó -
s mintha az éj
felvette volna gummiköpenyét: dereng.
vissza-visszatérő kakasszó,
már ébreszti a tiszta világot,
felkeltett messze egy harangot is:
rezdül s ejti rám fátylait,
fátylainak hüvöskés lebbenése
suttogja: Elcsitulsz majd, hánykolódó -
s mintha az éj
felvette volna gummiköpenyét: dereng.
Ti évezredek óta ébredők,
hajnal szelíd cinkosai,
ősszel is csippenő neszek:
hajnal szelíd cinkosai,
ősszel is csippenő neszek:
tudjátok-e, hogy, jaj, mióta már,
az éji csend vermében vergölődöm,
az éji csend vermében vergölődöm,
hát legyetek ti lágy vigasztalóim,
dúdolgatóim, altatóim,
mofiumom:
dúdolgatóim, altatóim,
mofiumom:
tán éber, értelmetlenül húnyt szemeim
veletek-telve zsongó semmivé hunyom.
veletek-telve zsongó semmivé hunyom.
