Török Sophie: Van ez olyan édes…
Török Sophie: Van ez olyan édes…
Este van, multat idéző gyóntató
magány, itt ülök magamban, kicsi
kékselyem bluzocskán öltögetek, ügyetlen
ujjaim türelemmel próbálják kibogozni
cérna és tü komplikált viszonylatát.
Ha magamért sohasem sikerült, uj tudományt
tanulok Tündérkém kedvéért. Kis kékselyem
holmi, holt anyaga felidézi előttem
növekvő formáinak eleven édességét.
Villog a tü, szivem meleg lesz, már látom élénk
szemeinek ragyogó mosolyát. Öltök és bontok
és öltök, – ügyetlen büvész! az éjszaka
hosszu. Leánykám nagy lesz és szép lesz
s mi hervadó arcomhoz fájdalmasan rikoltó:
a selyem ünnepelni fog, ha gyenge
sziromarcához érhet. Szép lesz!
Nem tudom – kinek?
Nem tudom nem tudom! – de szivem
meleg és békélten alázatos.
Mindegy már, mi volt, s mi hiába
hullt, – fecsegő multam csukódj be!
Van ez olyan édes
mint a szerelem…
magány, itt ülök magamban, kicsi
kékselyem bluzocskán öltögetek, ügyetlen
ujjaim türelemmel próbálják kibogozni
cérna és tü komplikált viszonylatát.
Ha magamért sohasem sikerült, uj tudományt
tanulok Tündérkém kedvéért. Kis kékselyem
holmi, holt anyaga felidézi előttem
növekvő formáinak eleven édességét.
Villog a tü, szivem meleg lesz, már látom élénk
szemeinek ragyogó mosolyát. Öltök és bontok
és öltök, – ügyetlen büvész! az éjszaka
hosszu. Leánykám nagy lesz és szép lesz
s mi hervadó arcomhoz fájdalmasan rikoltó:
a selyem ünnepelni fog, ha gyenge
sziromarcához érhet. Szép lesz!
Nem tudom – kinek?
Nem tudom nem tudom! – de szivem
meleg és békélten alázatos.
Mindegy már, mi volt, s mi hiába
hullt, – fecsegő multam csukódj be!
Van ez olyan édes
mint a szerelem…
