II. Kolozsvári Grandpierre Emil
II. Kolozsvári Grandpierre Emil
A munka célja szempontokat adni az olvasáshoz, rámutatni az olvasás szabályaira. A szerző legelején kezdi a vizsgálódást: boncolgatja az élmény, az alkotás fogalmát, foglalkozik a nyelvi kifejezés kérdésével, a lírának és a prózának külön-külön több fejezetet szentel. Egyszóval mindenről beszél, ami közelebbről vagy távolabbról tárgya körébe tartozik. De amilyen pontosan tudja, hogy miről kell írnia, épp annyira nem tudja, hogy mit írjon.
Nem próbálunk meg vitába szállani szerzőnk fejtegetéseivel, ehelyett néhány szemelvényben bemutatjuk, miként vélekedik a líráról. A líra, mondja Kenyeres könyve 111. oldalán «egy röpke örök pillanatot ragad meg.» Két oldalt lapozunk, s máris tudjuk, mi a vers: «pillanatnyi érzés – ünnepélyes forma – ünnepélyes magatartás.» A 154. oldal újabb váratlan tanulsággal szolgál: mindig élt bennünk a gyanu, hogy a költő különbözik a többi egyszerű halandóktól, de még sejteni sem mertük, hogy «vershagyományokból születik.» Valószínűleg «röpke» vershagyományokból. A Rejtelmes irodalom kitűnő idegenvezetője a kultúrfilozófia területén is bámulatbaejtő otthonossággal mozog: «A lírai korszak a röpke élmények uralmát jelenti – mondja, – azt az időszakot, melyben az állandóan hullámzó érzések elborítják a gondolkodó lelkeket is, s az erőteljes forrongó mindennap nyomására a költészet is rapszodikussá, viharzóvá, líraivá alakul majdnem teljesen. Ebben a korban az elmélkedés kevés megértésre találhat, s nem is fejlődhet ki az az érzelmi, s gondolatbeli kapcsolat, mely az epikát megteremti.» (111. o.)
Kétségtelen, hogy a könyvben vannak többé-kevésbbé értelmes részletek is, ezek azonban úgy eltűnnek a szószátyárkodás óceánjában, mint fekete pont az éjszakában. Harminc oldal elolvasása után a legedzettebb olvasó is kimerülten hanyatlik ágyára, úgy összetörték a zavaros gondolatok, a rossz mondatok. A szerző egyfelől nem vette magának a fáradságot tisztázni, voltaképpen mit akar mondani, másfelől sehogyan sem bírja eldönteni, milyen hangon és kihez szóljon. Miközben – állítólag – gyerekeknek ír, félszemmel minduntalan a literátusokra kacsint, emitt esszét próbál írni, amott négykézláb, gögicsélve szórakoztatja kiskorú olvasóit. De sem egyik, sem másik mutatványban nem ér el sikert. Egy annyira hanyagul, pongyolán, zavarosan megírt könyvet, mint a Rejtelmes irodalom, bűn az ifjúság kezébe adni.
Végezetül azt a tanácsot adjuk a szerzőnek, hogy az irodalomnál sokkal, nagyon sokkal rejtelmesebb könyvkiadásról írjon és őszintén, egyszerűen mesélje el, miként jelenhetett meg a könyve? Ezt mindenki szeretné tudni.
