Vas István: Hirtelen nyár •
Vas István: Hirtelen nyár •
Mindez a tűz! Fodros, lebegő felhő fut az égen,
ég, mosolyog. Zöld láng reszket a földön, a lomb.
Tegnapelőtt fáztunk, tegnap naphosszat esett még,
szél és zápor alól ránk lobogott ez a nyár
s most csupa láng a világ, a katángok lángban enyésznek,
sárgul a búza, pipacs gyullad a rozs közepén,
kéklik a búzavirág, vigan ég, darazsak parazsával
telve a lég, duruzsol. Lobban a réten a fű.
ég, mosolyog. Zöld láng reszket a földön, a lomb.
Tegnapelőtt fáztunk, tegnap naphosszat esett még,
szél és zápor alól ránk lobogott ez a nyár
s most csupa láng a világ, a katángok lángban enyésznek,
sárgul a búza, pipacs gyullad a rozs közepén,
kéklik a búzavirág, vigan ég, darazsak parazsával
telve a lég, duruzsol. Lobban a réten a fű.
Csak forrald agyamat, szép nyár, tüzesitsd pocsolyáját,
érzem a Lényeg elé szállani rest anyagát.
Gőzöl a bőr meg a vér, elkúszik a lomha kivánság,
nagy lobogásra felel bennem a tiszta parázs
és körülöttem ezer szerelem tündöklik a parton
és az ezüst folyamon leng arany Aphrodité.
érzem a Lényeg elé szállani rest anyagát.
Gőzöl a bőr meg a vér, elkúszik a lomha kivánság,
nagy lobogásra felel bennem a tiszta parázs
és körülöttem ezer szerelem tündöklik a parton
és az ezüst folyamon leng arany Aphrodité.
Énnekem is ragyogott tavaly, itt, szentendrei parton,
lomb közt, domb tetején még idelátszik a ház.
Ó az a kert, az a nyár, az a lány, telihold ragyogása!
süppeteg éjbe, sötét, téli mocsárba merült.
Reszket a város már, szép tornyai égre lobognak,
emlék, tétova fény, ég el a nyár olaján.
lomb közt, domb tetején még idelátszik a ház.
Ó az a kert, az a nyár, az a lány, telihold ragyogása!
süppeteg éjbe, sötét, téli mocsárba merült.
Reszket a város már, szép tornyai égre lobognak,
emlék, tétova fény, ég el a nyár olaján.
Igy diadalmas a láng! A halál egy percre juházik:
testben a nedvek, a vér, szívben a régi homály.
Lángol a nagy Duna is, kék tűzbe hasit be a csónak,
pattan a szikra, ahol csobban a gyors evező.
testben a nedvek, a vér, szívben a régi homály.
Lángol a nagy Duna is, kék tűzbe hasit be a csónak,
pattan a szikra, ahol csobban a gyors evező.
S megjön az alkony, a láng lelohad, szomjas lesz az ember,
izlik a kedv meg a nedv, könnyü sör és szerelem.
Most kezdődik a nyár, rövid éj jön, ölelni siessünk.
Mától nő meg az éj, mától lankad a láng.
S megjön az ősz, az eső beszivárog az ócska koporsón
s győztesen ül a kukac majd a csupasz koponyán.
izlik a kedv meg a nedv, könnyü sör és szerelem.
Most kezdődik a nyár, rövid éj jön, ölelni siessünk.
Mától nő meg az éj, mától lankad a láng.
S megjön az ősz, az eső beszivárog az ócska koporsón
s győztesen ül a kukac majd a csupasz koponyán.
