KÓNYA IMRE, DR. (MDF)
KÓNYA IMRE, DR. (MDF)
KÓNYA IMRE, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Orbán Viktor! Az előbbi felszólalására a legnagyobb kormányzópárt frakcióvezetőjeként azért nem válaszoltam, mert az a benyomásom, hogy az a vita, amely hetek óta folyik a Házban, rendkívüli módon elfajult. Kölcsönösen kaptunk egymástól olyan sebeket, amelyeket esetleg tovább hordozunk akkor is, amikor már a szavazáshoz kell készülődnünk, és amikor - úgy érzem,hogy - nem egyszerűen egyik pártnak vagy másik pártnak az álláspontja kell hogy érvényre jusson a döntésben, hanem igenis az ország érdekének kell érvényre jutnia.
Nekem az volt a benyomásom, hogy ezek a sérelmek - amelyeket kölcsönösen szenvedtünk az elmúlt hetekben a mégoly jogi köntösökbe öltözött vita során is - könnyen olyanok lehetnek, amelyek talán elhomályosítják előttünk azokat a célokat, amelyek érdekében most ezt az alkotmánymódosítást el kell fogadnia az Országgyűlésnek, mégpedig az összes képviselő kétharmad részének szavazatával.
Emellett az is indított tartózkodó magatartásomban, hogy úgy éreztem, számos alkalommal kifejtették a kormánypártok álláspontjukat a kétharmados többség vonatkozásában. A politikai tárgyalások során pedig kifejezetten a FIDESZ frakcióvezetője jelenlétében is több alkalommal kénytelenek voltunk megismételni azt.
A harmadik dolog, ami visszatartásra ösztönzött vagy önmérsékletre ösztönzött: az, hogy nem tudom elkerülni, amikor kétharmadról beszélek, hogy újólag szóba hozzam az április 29-i megállapodást, amelynek a szóba hozatala ebben a Házban bizonyos emóciókat vált ki. Kezdetben csak a fiatal demokraták és a szocialista párt részéről, újabban pedig a szabad demokraták részéről is!
Függetlenül attól, hogy meggyőződésem változatlan, ez a megállapodás a két nagy párt felelősségteljes döntése volt annak érdekében, hogy az ország kormányozható legyen. Függetlenül ettől a meggyőződésemtől, amely változatlan, én úgy gondoltam, figyelembe kell venni ezt az érzékenységet.
A többszöri, illetve másodszori felszólításra azonban kénytelen vagyok mégis utalni erre és röviden válaszolni Orbán Viktor konkrét jogi kérdésére. Azt gondolom, hogy azok az indítékok, amelyek a két nagy pártot erre a megállapodásra sarkallták, változatlanul érvényesek. Nincs a világon még egy olyan ország, ahol parlamenti demokrácia uralkodik, és ahol a kétharmados döntéseket, illetőleg nemcsak kétharmados, hanem egyáltalán minősített többséghez kötött törvényhozást olyan széles körben határozták volna meg, amilyen széles körben ezt korábbi Alkotmányunk tette.
De azt is megkockáztatom, hogy kevés olyan parlamenti demokrácia van, amely a minősített döntésekhez meghatározott kérdések körét olyan széles körben határozná meg, mint amennyire mi az alkotmánymódosítást követően fenntartottuk.
Azt is el kell mondanom ebben a körben, hogy a minősített döntések nem kétharmados döntések a legtöbb parlamenti demokráciában, hanem abszolút többséget megkívánó, tehát az összes képviselő 50 százaléka, plusz 1 szavazatot megkívánó döntések. De még ilyen minőségében is, tehát az összes képviselő plusz 1 körben megfogalmazott minősített kérdések is messze alatta vannak a parlamenti demokráciák többségében annak, mint ami a mi Alkotmányunkban most szerepel.
Ez indította a két nagy pártot erre a megállapításra és többek között arra is, hogy az önkormányzati törvényt is kihagyják a kétharmados döntések köréből. Kihagyják egyszerűen azért, mert a parlamenti demokráciákban ez sehol sem szerepel a minősített többséget megkívánó döntések között. Ismerjük az erre vonatkozó ellenérveket. Orbán Viktor is többször elmondta, a szabad demokraták nyilatkoztak, hogy rendszerváltás van, ilyenkor némileg más a helyzet. Ismerjük ezeket az ellenérveket, ennek ellenére változatlanul az a meggyőződésünk, hogy a megnyugtató alkotmányos megoldás ebben az országban az lenne, ha a többi kétharmados döntést igénylő kérdésekkel együtt az önkormányzati törvényre vonatkozó döntést is kihagytuk volna a kétharmados körből. Ezen alkotmányos meggyőződésünk alapján, kompromisszumkészségünk maximumát nyújtva tettünk egy olyan politikai gesztust, engedményt, hogy az önkormányzati törvényt - és kizárólag az önkormányzati törvényt - benne hagytuk ebben a kétharmados körben a politikai tárgyalások eredményeképpen.
Hangsúlyozom, hogy ez mindenféle szakmai megfontolásnak tulajdonképpen a háttérbe szorítását jelenti, és aggályosnak is mondható azért, mert a jövőben, amikor szükségszerűen módosításra kerül az önkormányzati törvénybe felvett rendelkezések egy része - mert olyan illúziónk nincs, bármilyen jó és megfelelő jogi megoldást is sikerült kitalálnunk, hogy minden változatlanul tovább fog élni még hosszú évekig -, nyilván hozzá kell nyúlni és változtatni kell, és akkor bizony újólag komoly problémát fog okozni a kétharmados kérdés betartása, ami most is problémát okoz a tisztelt Háznak, mert nagyon nehéz lesz ezekben a kérdésekben olyan konszenzust kialakítani, amely biztosítja a törvény elfogadását.
Hangsúlyozom: ennek ellenére a felelősségtudat vezetett bennünket ahhoz a kompromisszumhoz, hogy - úgy gondolom, hogy mindannyian közösen hisszük azt, hogy - ennek az országnak igenis új önkormányzati rendszerre van szüksége, amely felválthatja a sztálinista tanácsrendszert, ez pedig csak úgy lehetséges, ha most meghozzuk ezt az Alkotmányt, és az nyilvánvaló volt az ellenzék nyilatkozataiból, hogy nem hajlandók elfogadni egy olyan Alkotmányt, amelynek értelmében nem kétharmados döntés eredménye az önkormányzati törvény meghozatala. Ezért fogadtuk el ezt a kompromisszumot - hangsúlyozom: szakmai és politikai meggyőződésünk ellenére - az adott kérdésben. Azt azonban közöltük, hogy ezen túlmenően további kompromisszumot tenni nem tudunk, mert ha - mint a FIDESZ eredeti javaslatában volt - minden részletes szabály az önkormányzatokra vonatkozóan a kétharmados körbe tartozna az eleve lehetetlen helyzetet teremtett volna. Azt hiszem, ezt könnyű belátni, hiszen a kétharmados törvények olyan széles kiterjesztését eredményezte volna, aminek következtében csaknem oda jutottunk volna, mint ahol a megállapodást megelőzően voltunk. De a mostani, lényegesen mérsékeltebb - elismerem, sokkal mérsékeltebb - javaslat esetén a gazdálkodásra vonatkozó alapvető rendelkezések is - ha jól emlékszem a fogalmazásra, bár azt hiszem, a lényeget jól adom vissza - olyan lényeges megkötést jelentenének a kormányzó pártok számára, a Kormány számára, amely a kormányzati döntések felelősségét tenné kockára. Ha ebben a kérdésben a Kormány megalkudna, ha hozzájárulna ahhoz, hogy ez is kétharmados döntést igényelne, akkor egy ilyen fontos kérdésben - az önkormányzatok gazdálkodásának biztosítása kérdésében - megosztaná a felelősséget az ellenzékkel. Valamirevaló kormány ezt nem teheti! Valamirevaló kormánynak vállalnia kell a felelősséget abban, hogy biztosítani fogja az önkormányzatok gazdálkodásához szükséges anyagi alapokat - de ez az ő felelőssége. Ebbe az ellenzék beleszólni nem tud, mert ebben nincs döntési lehetősége. A Kormány ezért nem járna el tisztességesen, ha ebben a körben a kétharmados döntést - mondom, szakmai meggyőződésem ellenére - további politikai kompromisszumként elfogadná.
Visszatérve a kiindulóponthoz - ha már nálam van a szó -, hadd térjek rá arra, hogy őszintén, meggyőződéssel mondtam, hogy az elmúlt hetek politikai harcai során - amelynek részét képezték a plenáris ülések éles vitái, részét képezték a szakbizottságokban folyó rendkívül kiélezett viták, részét képezték a politikai tárgyalások - rendkívül kiélezett viták folytak, rendkívül sok sebet kaptunk.
Én azt kérném tisztelt képviselőtársaimtól, most, amikor majd szavazni fogunk, gondoljunk arra, hogy az Alkotmány elfogadása, amely az összes képviselő szavazatának kétharmadához kötött kérdés, nem az egyes pártok érdeke, nem az egyes szakmai, politikai koncepciók érvényre juttatásának kell itt szerepet kapni, hanem az ország érdeke, hogy az Alkotmányt elfogadjuk. Én bízom abban, hogy ez fogja vezetni az összes képviselőtársunkat a döntés meghozatalában. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon és középen.)
