TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)

Full text search

TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Elnök Úr: Tisztelt Ház! Nagyon rövid leszek, tekintettel arra, hogy én abban a vitában, amelyre itt többfajta hivatkozás esett; nem vettem részt, hiszen akkor nem voltam Magyarországon. (Derültség, morajlás.) Ellenben részt vettem a vitának azon a részén, ahol felmerült a hatpárti megállapodás értelmezésének kérdése, és részt vettem az ezt követő vitákban is.
Hadd legyen szabad rögtön rögzítenem azt a tényt, hogy tapasztaltam, és ennek többfajta megnyilatkozását észleltem, hogy amikor felmerült ez a vita, akkor egyértelműen a Szabad Demokraták Szövetsége és a FIDESZ magatartása kezdetben arra irányult, hogy az önkormányzati törvényhez kapcsolódó valamennyi elképzelhető jogszabályra nézve, már előre kimondassa azt, hogy a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazata szükséges az ilyen kapcsolódó jogszabályok elfogadásához is.
Amikor az alkotmányügyi bizottság ezt a javaslatot elvetette, akkor ezt követően a FIDESZ és az SZDSZ egymással felváltva, egymással kétségkívül összedolgozva, elkezdték a legkülönbözőbb kapcsolódó jogszabályokat egyenként becsempészni, hogy így hozzák vissza állandóan a kétharmados szabályra vonatkozó vitát. Ez egyértelműen - az én megítélésem szerint - a vitának egy olyan mederbe terelését jelentette, amit én nem tartottam kívánatosnak. Ezt saját magam, a saját személyemben: is igazolhatom.
Ami a kérdés lényegi megközelítését illeti, a kormánypártoknak mindig is az volt az álláspontjuk, hogy a jogszabályok közül azokat kell kétharmados szabállyal védeni, amelyek alapvető fontosságúak. Ilyen nyilvánvalóan az önkormányzati törvény. De vajon az önkormányzati törvényhez kapcsolódóan például az önkormányzatok, mondjuk, közüzemekkel való ellátottságáról szóló rendelkezésnek is kétharmadosnak kellene lennie? Nyilvánvalóan nem. És lehetne ragozni és fokozni így a példákat.
Én ezért a hatpárti megállapodáshoz, annak szövegszerű részéhez vagyok kénytelen ragaszkodni, és ennek következtében az idevonatkozó módosító indítványokat elutasítani indítványozom. Köszönöm a türelmüket, (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit