KÓNYA IMRE, DR. (MDF)

Full text search

KÓNYA IMRE, DR. (MDF)
KÓNYA IMRE, DR. (MDF) Tisztelt Országgyűlés! Solt Ottilia, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője, úgy is mint fiúgyermek édesanyja, természetesen teljes joggal nyilatkozott itt egy képviselőtársunk minapi nyilatkozatával kapcsolatban. Hallottuk, hogy Solt Ottiliának az a véleménye, hogy a Magyar Demokrata Fórum frakciójának, parlamenti csoportjának foglalkoznia kellene ezzel a nyilatkozattal. Nekem más a véleményem. Azt gondolom, hogy ennek az Országgyűlésnek valamennyi képviselője nem rendelkezik azzal a joggal, hogy közérdekűnek tartott véleményét legjobb meggyőződése szerint itt elmondja. Ezt tette Solt Ottilia is, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője, úgy is, mint fiúgyermek édesanyja. (Derültség a jobb oldalon.)
Erre neki természetesen joga van. Joga van a Magyar Demokrata Fórum minden képviselőjének, a Szabad Demokraták Szövetsége minden képviselőjének, hogy kifejtse a véleményét. Nem szükséges, hogy a frakciófegyelem ebben őt megbénítsa. Nem szükséges akkor sem, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezetője pálcát törjön bármelyik képviselője felett, erre nincs jogunk. Nekem arra akkor lenne jogom, hogy tiltakozzam vagy elhatároljam valakitől magam, ha a Magyar Demokrata Fórum frakciója nevében nyilatkozik.
Ha mint képviselő mondja el véleményét, ha akarom, kommentárt fűzök hozzá, ha akarom, nem. Nem akarok kommentárt fűzni Kéri Kálmán nyilatkozatához. (Taps jobbról. Zaj, fütty a bal oldalon. Az elnök csenget.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit