ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ)

Full text search

ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ)
ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Talán még két percet sem fogok igénybe venni, de szeretnék reagálni Szabad György képviselőtársam néhány mondatára.
Először is szeretném kifejezni azt a meggyőződésünket, hogy a jogrendszerben nyilvánvalóan más elképzeléseket vallunk, mint Szabad György. Mi úgy gondoljuk, hogy helyes, ha a jogrendszer abban az értelemben derivált, hogy a magasabb szintű jogszabályokból következnek az alacsonyabb szintűek, és az alacsonyabb szintűek beilleszkednek a magasabb szintű jogszabályok logikájába. Tehát úgy gondoljuk, hogy igenis következik a magasabb szintű jogszabályokból, hogy miképpen és miről rendelkezhetnek az alacsonyabb szintűek. Ezért mi ebben az értelemben a jogrendszer deriváltságát nem sérelmezzük különösebben.
Másodszor úgy gondoljuk, teljesen világos a számunkra, hogy az a logika, amivel Szabad György érvelt, megbicsaklott abban a pillanatban, amikor arra kellett választ találni, hogy mi a helyzet a miniszterekkel, államtitkárokkal. Erre az elvi problémára a mi frakciónk számára nem válasz az, hogy ők Budapesten vannak.
Harmadik pontként pedig szeretném elmondani, hogy látható, hogy valamiféle megítélésbeli változás történt a kormányzat felfogásában a polgármesterek és a képviselők összeférhetetlenségének kérdését illetően. Nagyon jól emlékszem arra, hogy a Kormány nem kisebb helyen, mint az Alkotmányban kívánta rögzíteni ezt a szabályt. Eddig ezt a kérdést a kormányzat alkotmányos szabálynak tekintette. Ha nem tekintette volna alkotmányos szabálynak, akkor nem akarta volna belevétetni az Alkotmányba.
A kérdés az: vajon most a Kormány megítélésünk szerint nagyon helyes jogfilozófiai meggyőződését miért változtatta meg ez ügyben? Köszönöm szépen.
 

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit