WEKLER FERENC, DR. az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság elnöke:

Full text search

WEKLER FERENC, DR. az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság elnöke:
WEKLER FERENC, DR. az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság elnöke: Köszönöm szépen Elnök úr a szót. Annál is inkább, mert erre ma a délután folyamán már itt többen céloztak, hogy az önkormányzati bizottság egy hivatalos, a francia kormánytól érkezett meghívásnak kíván eleget tenni, illetve szeretne eleget tenni. Ezt a meghívást korábban kaptuk, amikor még nem terveztük be ennek a törvénynek a vitáját.
Ezzel kapcsolatban azt is szeretném megemlíteni, hogy tudomásom szerint korábban az államtitkár urak is részt vettek egy ilyen franciaországi tanulmányúton, és ez nem akadályozta a Parlamentnek a működését. (Mozgás.) Úgy gondolom, hogy az önkormányzati bizottság többségét is a kormánypártok teszik ki. Dönthetnek úgy, hogy itthon maradnak, és ezzel a bizottság határozatképes lesz.
A házbizottság is megtilthatja a bizottság utazását, ezzel természetesen a francia Kormány felé a felelősséget ők veszik át. Köszönöm szépen.
 

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit