BALOGH GÁBOR (KDNP)
BALOGH GÁBOR (KDNP)
BALOGH GÁBOR (KDNP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Négy észrevétellel szeretném kezdeni hozzászólásomat.
Az egyik konkrétan arra vonatkozik, hogy külföldi szakértőink kiszámították, hogy a plenáris ülés minden egyes perce – ráfordítással, felkészüléssel együtt – 2000 nyugatnémet márkába kerül. Úgy gondolom, hogy ezt mindenkinek figyelembe kell vennie. Én is igyekszem nagyon rövid lenni.
Ami az észrevételeket illeti, a pénzügyminiszter úr elmondta, hogy Magyarországon nincs lakáskérdés, ha nincs rá társadalmi szükséglet. Sokak egykori nagy tanítójától – nekem ugyan nem volt tanítóm – idéznék valamit. Ha nincs utazásra pénz, vagy nincs pénzem utazásra, nincs rá szükségletem, azaz valóságos és megvalósuló szükségletem utazásra. Ha hivatottságom van a tanulásra, de nincs rá pénzem, nincs hivatottságom a tanulásra, vagy nincs hatékony, nincs igazi hívatottságom rá. Ellenben ha valóságosan sincs hivatottságom a tanulásra, de megvan az akaratom és a pénzem, akkor hatékony hivatottságom van rá.
Ez az idézet lényegében alátámasztaná azt, hogy még mindig a régi struktúrában gondolkozunk. Magyarországon – véleményem szerint – a lakáskérdés társadalmi szükségletet elégít ki, úgyhogy úgy kell kezelnünk, mint társadalmi szükségletet.
A másik, ami megfogalmazódott a pénzügyminiszter úr expozéjakor: hogy nem válogatás volt-e az ilyen költségvetés-módosítás beterjesztése, hogy az ellenzék konstruktívan tudjon hozzáállni; vagy pedig – és ez a háttérben talán meghúzódhat – hogy nem annak az 54 milliárd forintnak az eltörlésére irányult-e. Ha összeszámoljuk a beterjesztett törvényjavaslatokban szereplő összegeket; valamint azokat, amelyeket itt az MSZP egyes képviselői felvetettek, az kb. 54 milliárd forintra jön ki, és ez – megmondom őszintén – nagyon, de nagyon optimálisan dőlt el.
Az előző kormányok, ha nem tudtak valamit kellően megindokolni, elővették az IMF szót. A kormánykoalíció, miután betekintett a dokumentumokba, rájött, hogy az IMF egyáltalában nem az életszínvonal-csökkenést írja elő, hanem azt, hogy az ország költségvetésének a hiánya ne haladja meg a 10 milliárd forintot. Ez az összeg önmagában elenyésző, hiszen a bős-nagymarosi vízlépcsőre 1989-ben mindössze 3 milliárd forinttal fordítottak kevesebbet.
Az IMF ugyanakkor ennél sokkal nagyobb költségvetési hiánnyal záró országokat is támogat, és nem ilyen szigorú feltételekkkel. Ennek oka, hogy nem a költségvetés hiánya határozza meg az IMF magatartását, hanem az, hogy a felvett hitel visszafizetésére kellő garanciát tud-e nyújtani az ország. Hogy velünk szemben mégis ilyen szigorú, annak az az oka, hogy nem a szerkezetváltás gyorsult fel nálunk, hanem a költséginfláció; továbbá az, hogy a 70-es, 80-as években a kormányok – ideológiai megfontolásból – nem mertek szembenézni a szociális feszültségekkel.
A jelenlegi Kormány most elkezdte a támogatási rendszer megváltoztatását. Az előterjesztésből úgy tűnik, hogy a támogatásmegvonás nemcsak a rosszul gazdálkodó szervezeteket fogja sújtani, hanem az önhibájukon kívül rossz adottsággal rendelkező vállalkozásokat is. Ez – véleményem szerint – negatívuma.
Nem derül ki továbbá egyértelműen, hogy hajt-e végre a Kormány olyan jövedelemátcsoportosítást, amely a halmozottan hátrányos helyzetű területeket preferálja; az ott élők szociális biztonságát munkahelyteremtéssel, a munkanélküli segélynek járadékra való átváltásával próbálja növelni.
A kereszténydemokraták programjában megfogalmazódott ugyan, hogy a segélyezés jelenlegi rendszere alkalmatlan az idén mintegy 100 000, később mintegy 2-300 000 főt elérő munkanélküliek problémáinak a kezelésére. Nem tartjuk kielégítőnek a törvénycsomag 1,2 milliárd forintot kitevő nyugdíjkompenzációját, ugyanakkor a családi pótlék 100 Ft-os emelését sem, hiszen az infláció elérte a 30%-ot, a gyermeknevelés, a gyermektartás költségei emelkedtek, így közel tíz százalékpontos életszínvonal-csökkenés következnék be már szeptembertől kezdve.
Ma délelőtt tárgyalta a népjóléti bizottság Mécs Imre előterjesztését, amelyet szerencsére nem abban a formában fogadott el, mint ahogy eredetileg előterjesztette, hanem úgy, hogy a gyermeknevelés tényleges költségeinek megfelelően évente legalább kétszer a családi pótlék év eleji vagy évközi emeléséről az Országgyűlés az éves költségvetés elfogadásakor, illetve annak módosításakor dönt. Ez önmagában úgy tűnik, hogy nagyon helyes az esetben, ha az inflációra épít. Abban az esetben viszont, ha defláció indulna el, már problémát okozna.
Véleményünk szerint sokkal jobb lenne a családi pótlék olyan irányú megváltoztatása, amely 13. havi családi pótlékot irányozna elő, ami egyszeri, bázissá nem váló családi pótlék lenne. Ez ismert az ellenzéki kerekasztalon a múlt évben elfogadott javaslatból.
Kiemelném továbbá, hogy a pénzügyminiszter úr szólt a társadalombiztosítás helyzetéről is. Erről én is szót ejtenék, tudniillik az államháztartási kimutatás és az Állami Számvevőszék adatai között ellentmondás van. Ugyanis a TB 1989. évi bevétele az államháztartás adatai szerint 294,3 milliárd forint, míg az Állami Számvevőszék adatai szerint – amely ellenőrizte a társadalombiztosítást – 296,4 milliárd forint. 2,2 milliárd forint az eltérés. Ha a részadatokat nézem, akkor sem tűnik ki, hogy miből származott a 2,2 milliárd forintos eltérés.
Ugyancsak furcsának találom – és ez nem a jelenlegi Kormányt terheli, hanem az előzőt –, hogy a társadalombiztosítás 13,5 milliárd forintot fektetett lakásalap-kötvénybe, holott nincs tartalékalapja; illetőleg a törvény szerint csak tartalékalap mellett lehetett volna ezt a befektetést végrehajtani. Abban egyet tudok érteni a pénzügyminiszter úrral, hogy a TB a jelen pillanatban hitelből él, és a költségvetést terheli az 1,2 milliárd forintos nyugdíjkompenzáció – hacsak a társadalombiztosítás nem zár többlettel.
Ezzel mindössze azt szerettem volna kifejezni, hogy a törvényi előterjesztések és háttéranyagaik, bár megtartják belső konzisztenciájukat, de ha az egyéb forrásból származó adatokkal vetjük össze, ellentmondásosak. Jelen esetben például a 2,2 milliárd forintos társadalombiztosítási eltérés újabb kompenzációra lenne fordítható.
Összességében a gazdaságpolitikai intézkedéseket ilyen mérsékelt ellentételezésben a párt népjóléti szakbizottsága kifogásolja; és várja, hogy a Kormány nem ragad le itt. Erre megfelelő garanciának látom azt, amit a pénzügyminiszter úr is megígért: hogy az év hátralévő részében erre a témára visszatérünk. (Taps.)
